1-2.nap- Lima-szubjektíven

Amint ígértem, igyekszem úti beszámolót írni a kalandokról. Mivel meglehetősen sok helyen jártunk, ez nehéz lesz, és a képek között is válogatni- hiszen majdnem ezer darab készült, de igyekszem kiválogatni a legjellegzetesebbeket. Rólam alig készült- mivel én vagyok a fotós:-))..de azért egyszer-egyszer kamera elé álltam.
Remélem, a képeken tükröződik az a nagy szeretet és tisztelet, amit a peruiak és az indián kultúra iránt érzek- és hogy rajtam kívül más is merít és profitál ennek a különleges népnek a mélységes emberségéből és rendkívül érdekes kultúrájából.
Nap mint nap igyekszem majd frissíteni a beszámolót, képekkel, útleírásokkal. Ma Limáról..
Hosszú, hosszú és fáradságos út után érkeztünk ide. A gyerekek nagyon jól viselték az utat, ismét nagyon büszke voltam rájuk..A szállodánk az óceánhoz közel eső San Isidor negyedben volt, egészen hangulatos és viszonylag olcsó szobát sikerült kapni. Az első utunk az óceán partjára vezetett, és a nagy melegre való tekintettel neki is vetkőztünk, lábat merítgetni benne. Sajnos, Abigél nagyon félt a morajlástól, a partja ugyanis hatalmas kavicsokkal borított, és meglehetősen nagy robajt keltenek a hullámok. Az óceán partján található a Szerelmesek parkja, amely egy miniatűr Güell-park, egy hatalmas szoborral a közepén. Egészen hangulatos, bár kicsit koszos. A mottója viszont elgondolkodtató, "A szerelem fény"..
Kis séta után már meg is szegtük az első alapvető szabályt, hogy utcai árustól ne vegyünk gyümölcsöt...vettünk..hatalmas és mézédes banánt, helyit..elképesztően édes és krémes, kár lett volna kihagyni.
Aztán irány a belváros, melynek jellegzetes tere a Plaza des Armas névre hallgat- mnit később kiderül, minden perui város főterét így hívják, mind négyzet alakú, van ott egy katedrális és szökőkút..de természetesen a limai Plaza des Armas a legimpozánsabb, bár korántsem a leghangulatosabb.
Emberek nyüzsögnek mindenhol, nagyon nagyvárosi hangulat, de itt-ott egy indián asszony, fuvolázó kecsua megtöri a szokványosnak titulált miliőt, és valamit megcsillant abból a Peruból, amit látni szeretnénk.
A Katedrális impozáns, barokk stílusban épült, hatalmas, díszes, de nekem kicsit túl "sok", jobban szeretem az olyan megbúvó szépségű templomokat, mint a csarodai.A templomban nyugszik egyébként Fransisco Pisarro, aki a várost alapította 1535-ben.
Inkább figyelem az embereket, nézelődöm a bazárokban. Rengeteg látnivalót kínálnak a szűkebb utcák, itt zajlik az élet, nyüzsög, pezseg, galambokat etetnek, utcai árusok, fürjtojást sütők, seftelők, cipőpucolók tevékenykednek, anyukák sétáltatják kisgyerekeiket, harsogó zaj mindenhol. Szinte mindenki árul vagy eszik valamit, vagy éppen rohan, kivéve az indiánokat- ők üldögélve kínálgatják a portékáikat, vagy nézelődnek, többnyire a földön ülve.
A San Fransisco templom belső kertje is csupa élet, olybá tűnik, mintha senki sem lenne otthon és mindenki életének nagy részét az utcán töltené és élné.
Itt szembesülünk azzal a fura érzéssel, hogy Peruban nem lehet "egyedül" lenni, állandóan letámadnak, kérdezősködnek, gyereket simogatnak, portékát kínálnak, taxit ajánlanak, sajnos kirabolni próbálnak (szerencsére nem sikerült, de nem árt Limában óvatosnak lenni!!!), étterembe hívogatnak, szállodát ajnánlak, a lista végtelen..Mintha egy csapásra az ember ennek a fura körforgásnak a részévé válna, elkezd élni-együtt a peruiakkal.
A gyerekek hamar kifáradnak a nyüzsi után, mi nemkülönben, egész nap magunkon cipeltük őket. A vársonézés után hullafáradtan térünk vissza a hotelbe, én annyira fáradt voltam,hogy a fogkrémet az arcomon kentem szét:-)))
Alább néhány kép a városról utána pedig egy kis szösszenet egy megjegyzésre.