2008. május 11., vasárnap

Gondolatok a hazatérésünkkel kapcsolatosan- akinek nem inge, ne vegye magára

Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e erről. Sokat vívódtam önmagammal, amíg leírtam ezt a pár sort, mert nagyon ellentétes érzelmek dúlnak bennem ezzel kapcsolatosan. Nincs "jó" és nincs "rossz" megoldás, de van/kell legyen döntés az ember életében, amely aztán az egyik pólus felé sodorja.
3 éve élünk Amerikában. Szép évek voltak, és nehezek is egyben. Sok élményünk van, rosszak, jók, megismerkedtünk sok kedves emberrel, és néhányukat nagyon megszerettünk-akikért még fájni fog a szívünk. Voltunk sokat, sokat, sokat egyedül, család, barátok nélkül, néztük úgy Abigélt, amikor először felállt, hogy hej, de jó lenne megosztani az örömet valakivel,családdal, régi barátokkal. Volt úgy, hogy sírni szerettem volna, de nem tudtam, kinek a vállán tegyem, és ezért inkább nem sírtam- majd később kidühöngtem magamból, vagy bennragadt. Voltunk csodálatos helyeken, olyan szépségeket láttunk, amelyeket eddig soha, olyan távolságok nyíltak meg előttünk, melyeket eddig nem láttunk. Kóstoltunk új ételeket, volt, ami ízlett és volt, ami nem. Ültünk karácsonyfa alatt szűk körben, és hiányoztak közben szülők, barátok, ugyanakkor jó is volt egy kicsit szabadnak lenni. Nem nyomasztottak számlagondok, mint otthon, de azért nem is éltünk úgy, mint a kiskirályok. Megtanultunk angolul, néha kínnal-keservvel, nem "ragad-tapad csak úgy", sokat és keményen kell itt is hozzá tanulni-olvasni. Jó és nagy lehetőség volt, éltünk vele. Neveltünk gyerekeket, a saját elveink szerint, és jó volt, hogy nem szólnak bele, hogyan, ugyanakkor néha jó lett volna tanácsért futni...
..és most nemsokára elmegyünk innen, hazamegyünk..mert miért? mert sokminden miatt..sok érzés, sok nehézség, sok kapocs itt is ott is. Itt a pénzügyi lehetőség, otthon a számlák várnak. Ennyi lenne az egész???
Ennyi? Ennyi, amikor magyar honfitársaim hozzámvágják, hogy rossz anya vagyok, aki a gyerekeit fosztja meg a gondtalan élettől, mert nehéz neki Amerikában élni. Ennyi, amikor magyarok hülyéznek le, miért megyünk vissza a süllyedő hajóra. Emberek! Süllyedünk? Ennyire lesüllyedünk? Ennyire vakok vagyunk, amikor azt hisszük, a tengeren túl nő egyedül a babér, hogy azt gondoljuk, ott kolbászból font kerítés mögött mézeskalácsházikóban élnek emberek?
Megkaptam, hogy az amerikai jóléttől tompává vált agyam nem emlékszik már a nélkülözésre..Nekünk soha nem voltak "javaink", ingatlanunk, sok pénzünk..de valahogy mindig éltünk, jól éltünk, mert ugyanúgy tudok örülni egy kávésbögrének is, mint egy görög nyaralásnak..Ha hazamegyünk, már nem tudok többé Peruba jönni talán soha..cseszhetem az indiánmániámat Európa közepén..és? Ettől vagyunk boldogok? Ennyi a boldogság? Válaszoljak rá? NEM KÖNNYEBB ÉS NEM BOLDOGABB EGY SZEMERNYIT SEM AZ ÉLET ITT- nem az anyagi jóléttől mosolygósak az emberek, nem a kiegyensúlyozott politikai élet hozza magával egyenes arányosságban a lelki harmóniát. Azok az emberek, akik a perui Titikaka tavon éltek, és semmiféle anyagi háttérrel nem rendelkeztek, nemesebbek és kedvesebbek voltak bármely magyarnál, aki hírből nem tudja, milyen is lehet ilyen körülmények között élni..
..és nincsenek millióink félretéve..úgy megyünk haza, ahogyan jöttünk, üres zsebbel, és szép élményekkel..mielőtt bárki a szavamba vágna, hogy "könnyű így, mert odakint megszedted magad!" Hazamegyünk? Haza? Haza az, ahol az emberek egymást ócsárolják, egymásra irigykednek, ahol a panaszon kívül más nem hallható? Olvastam egyszer egy blogot..egy Ewing-szarkómás lány utolsó éveiről..17 évesen halt meg..az ezernyi magyar olvasói komment között nem kevés számú szólt irigykedve arról, milyen jó anyagi körülményei is voltak..MI KÖZE A KETTŐNEK EGYMÁSHOZ????TALÁN EGY JÓLÉTBEN ÉLŐ ANYÁNAK KEVÉSBÉ FÁJ AZT LÁTNI, HOGYAN HAL MEG A KEZEI KÖZÖTT A GYERMEKE????
Istenem, ennyire lecsúsztunk? Haza akarok én menni innen egyáltalán????

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egyetértek és hasonló, bár eddig én általam pl. nem megfogalmazott dolgokról írtál. Ez kicsit nyakatekert lett. :) Igaz, hogy mi még nem megyünk haza, de így vivódnék én is. Azzal pedig teljesen egyetértek, hogy sokan azt hiszik itt kolbászból van a kerítés és sajnos a rokonságunkban is fel tudnék sorolni pár embert, aki elvárja, hogy ajándékot vigyünk. Nem is akármilyet, szinte megrendelésre... Azért ugyanezen emberek még a fiunkhoz sem gratuláltak, de ez már más tészta. Vagy mégsem? :)

Noémi írta...

Nem, sajnos, nem más tészta..ha hazamegyek, szinte napi szinten kapom, hogy a "bőröm alatt is pénz van", ugyanakkor a perui nyaralás után mínuszba nyomtuk a számlánkat..nincs ezen szégyellnivaló, örülök, hogy ott voltunk!!!
Otthon mindenki panaszkodik..ugyanakkor ha megnézem az ismerőseim képeit az iwiw-en, mindenki Mallorcán, Görögországban, a Stonehange-nél, Spanyolországban, Rómában és Isten tudja hol üdül..mi különbözteti meg a mi viszonylatunkban Perut, vagy a Grand Canyont európai szemmel nézve egy spanyol nyaralástól? Én speciel Olaszhonba vágyom, de az innen elérhetetlen- úgy, mint az otthoniaknak Peru.

És hogy mit várnak el emberek..no igen..no comment, sajnos.

Névtelen írta...

Bennem az un magyarsag is megvaltozott, de nem tudom megmondani merre. Talan egy szelete igy, egy szelete ugy. Kvazi nekem megmondtak hogy nem vagyok hazafi. Pedig itt naponta szembesulok a magyarsagommal. Nem tudok ugy megszolalni, hogy az elso kerdesek kozott ne legyen benne a szarmazasom. En a nem hazafi kepviselem a magyarsagot, mert rolam is itelik meg a nemzetet, azok, akik velem talalkoznak. Mindenesetre szimpatikus, hogy nem a politika a beszedtema. Illetve valaki irta, hogy latott itt ket embert az ausztral politikarol ugy vitatkozni, hogy egymasnak mentek. Mindketten magyarok voltak.
Tibor

Noémi írta...

Pontosan így érzem én is magam, Tibor. Többszörösen, mert erdélyi magyar vagyok, ott születtem, ahol "rossz húzás" volt magyarnak lenni..ahol nap mint nap megéltük a magyarságunkat másságként. Aztán Magyarország, ahol mindig outsider maradsz, mert "román" vagy. Aztán Amerika, ahol te vagy "A" magyar..
Hogy mi is vagyok valójában, azt nem tudom..ha hazafi akarok lenni, akkor magyar honfitársaim gyaláznak le, hogy miért is megyek haza-és kapok majd otthon is hideget-meleget ezért..
Kaptam ezzel kapcsolatban egy történetet egy brazil barátunktól. Képzeld el, hogy formák vagyunk, és az egyes országok megfelelő "lyukak", amibe ezek a formák beleférnek, akárcsak az ismert gyerekjáték. Te kör vagy, az országod egy kör alakú lyuk. Ha egy idegen országba mész élni, a te kis körödet hiába tuszkolod a négyzet alakú nyílásba, nem fog beleférni. Le kell hát vágnod a kilógó darabkákat, de négyzet sohasem leszel, csak egy furcsa forma. Beleférsz már a lyukba, de valahogy mégsem stimmel. Aztán hazatérsz, és kör sem vagy többé..
:)

Névtelen írta...

Jó lenne hozzáfűzni néhány mondatot, ha már elolvastam ezt a blogot. :-)
Érdekes, amit írsz. Én egyet tudok hozzáfűzni, szerintem miért van ez így: A magyar ember irígy.
János

Noémi írta...

János, igazad van..ugyanakkor nagyon szomorúnak érzem magam ettől..sokszor látni emberek arcán, hogy "igen, benne vagyok a pácban, de nem baj, a szomszéd sem él különbül!" Ám a közös pác nem az összefogást és az egymás segítését jelenti- csak azt, hogy másnak is legyen ugyanolyan rossz, mint nekem..
Ha valaki egy kicsit is többet keres, sokra viszi, emberileg, tudományosan, anyagilag, bárhogyan, akkor rögtön beindul a gépezet-irigykedés, rosszmájúskodás, "így én is tudnám"..Értem a magyar közhangulatot, sok évig éltem én is ott, közalkalmazotti bérből, és abból fogok továbbra is ha hazamegyek. De nem hiszem, hogy az emberi mivoltot lehet pénzben mérni, hogy egy ország lelki békéje ennyire múlna az általános politikai helyzettől..sajnálom, sokan tartanak naívnak ezért, mégis így érzem, gondolom. A világ másik felén sokkal rosszabb körülmények között élő emberekbe több megértés, tolerancia, szeretet szorult, mint belénk..
..és én most nem a magyarságot gyalázom, magyarnak érzem magam, ezért akarok hazamenni..olyan ez, mint amikor annyira szeretsz valakit, hogy a képébe mered vágni a véleményed..
..hogy emberek, lehetne EMBEREBBÜL ÉLNI??

Andi írta...

Egy bibliai igazság jut eszembe amit néhány éve értettem meg (azt hiszem). Kérdezték Jézust, hogy mikor jön el Isten országa,Ő azt felelte, hogy: "Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el.
Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van."
A mi belső hozzáállásunk hat ki a környezetünkre. Így tudnak elindulni pozitív változások. És ezek valóban függetlenek a minket körülvevő helyzettől.
Én nagyon értékelem bennetek, hogy hoztatok egy döntést ami mellett kitartotok, és remélem, hogy évek múltán is megmaradnak bennetek azok az értékek amiket most hordoztok.Talán évek múlva majd azt mondják a barátaitok, hogy igen, ti Magyarországot választottátok, és a nehézségek ellenére is tudtok örülni, és milyen jó, hogy velük vagytok.
Amúgy rádöbbentem, hogy ez a hülye liba általánosítás egy kicsit szíven ütött tegnap. Ugyanakkor megerősített, hogy bárhol is legyek a világban azért fogok küzdeni, hogy a lányaim ne legyen hl-ák.

Noémi írta...

Több dolog jutott eszembe ezzel kapcsolatosan.
A bibliai idézetet nagyon találónak érzem, és így is gondolom. Ugyan a jézusi szavaktól messze állok szellemileg, fejlődésben, de mindig is ezekre az értékekre törekedtem..hogy a harmónia, a szeretet bennem legyen, ne tőlem független, külső környezetben keressem azt..és ilyen szempontból valóban mindegy, hol is él az ember, sokkal inkább az a fontos, HOGYAN él..
..ezért is éreztem, hogy nem tudom, mennék-e vagy maradnék..mert mindenhol meg lehet teremteni egy belső paradicsomot, egy olyan kertet, ahová szívesen jársz.
Téged ismerve, Andi, a lányaid nem lesznek hülye libák- se itt, se otthon, sem az Északi-sarkon.
Hálás vagyok több szempontból Amerikának- főleg azért, mert számtalan ellenpéldát láttam, és tudom, hogy az itteni életforma és az itteni értékrend nagyon, nagyon sokféle és nagyon színes..sokat tanultam az itt élő anyukáktól, emberektől..de jó lenne, ha kellő nyitottsággal tudnánk mindig olyan kultúra felé fordulni, ami egy kicsit más, mint a mienk..és Amerika igenis nyitott ebben..hálás vagyok, hogy leesett itt a szemellenző a szemem elől..azt hiszem, eddig is törekedtem az általánosítás elkerülésére, de ezek után még jobban fogok..:)

Unknown írta...

Az összes kommentet sajna most nincs időm végigolvasni, de a bejegyzés nagyon nagyon megfogott. Jó hogy hazajöttök, akármilyen anyagi körülményekkel is, itt itthon lesztek, és taláni fogtok nem panaszkodó barátokat, nekünk is sikerült.
Párom Ausztriába szeretett volna menni, szebb élet reményében, de sikerült itthon mutatnom neki szebbjövőt, és most itthon élünk, és vannak kéretlen tanácsok, de szükséges támasz és segítség is. JÓ ITTHON!!! Jó hogy ti is erősítitek majd a panaszmentes részét a társadalomnak, szükség van rátok!!!
Szilda

Noémi írta...

Ebben reménykedem..ugyanakkor néha kételkedem is..mindenesetre a "panaszkodós" réteget nem szeretnénk erősíteni..

Névtelen írta...

Kedves Noémi,
amiről irsz, fontos dolog, de azt hiszem, csak a felszinen. Egy kicsit felszinesnek tartom most ezt. Jó, persze, hogy a társadalomban, családodban remekül meg van mindenféle nahgvétel, de az tuti, hogy akik a legfőképpen Amerika mellett törnek dárdát, azok sosem, vagy csak röpke ideig éltek ott.(tisztelet a kivételnek) Mondjuk kirándultak pár hétig. Ez sokéves tapasztalatom.

Azt hiszem, ha szeretnek benneteket, megértik, vagy meg kell érteniük a döntéseteket. És kész, ennyire egyszerű.

Tök mindegy, hogy reagálnak, egy tény az tény marad: csak itthon vagy otthon, messzeringó gyermekkorod világa ide köt.

Apropó: könyvhét van, nézd meg a kinálatot, van egy csomó dolog, amit imádni fogsz!

HGabi

Unknown írta...

Hmm..:) Nos hát. Elég sok minden jutott eszembe erről a bejegyzésről és miután elolvastam a kommenteket még több..:)
Először is. Az, hogy haza jössz mindenképpen pozitív és azokat a barátokat, akik emiatt "megdorgálnak", nem is értem. Valamiért biztosan úgy döntöttél, hogy hazajössz. Innentől kezdve a barát dolga,(ha már megbizonyosodott róla, h végleges a döntés) hogy támogasson. Segítsen neked az itthoni dolgokban, a változások megértésében, hozzá szokni az új környezethez vagy egyátalán megteremteni azt.

Az pedig, hogy milyen a magyar nép..:) Kritikus.. Minden és mindenki felé, de azt hiszem, aki megjárta Amcsihont és van némi élettapasztalata, csak okosabb lehet annál, h ő is ezt tegye vagy esetleg felvegye ezt a szokást. Inkább mutassa meg a többinek, hogy másképp is lehet ezt csinálni. Boldogabban, optimistábban, apró örömöket kiélvezve, nem szürkén és unalmasan.;)
Kitartás:) Én hiszem, hogy jobb lesz, sőt..:) már most sem rossz.