2008. június 30., hétfő

Szabó Lőrinc- A belső végtelenben

Szellemem néha a test ágyába merül le
és elivódva, mint a por, mit beveszek,
nézi, bent, szivacsos éjszakába kerülve,
hol a hús eleven tájai ködlenek,

nézi, kábultan és mélyebben, mint szerelmes
test tudja csápjait titokban nyújtani,
azt a kegyetlen és örök gépet, amelyhez
parancsait az ész hiába küldözi.

"Állj meg!" kiáltom, és: "Ne fájj!" s: "Tedd
ezt!" Hiába,
a vak gép odabent csak zörömböl tovább
és akaratomon belül, magába zárva,
külön törvény szerint él bennem egy világ.

-Utaztál valaha, álmodban, képzeletben,
a vér sodrán, amely mint bolond vízesés
föl és alá kering a tűzpiros erekben?
Jártad a szennyek és csodák útjait? És

értettél valamit? Láttad, hogy ég sehol sincs?
Nézted már villogó, álmatlan agyadat,
a szörnyű üzemet, melynél különb pokol nincs
s melyben töviseit termi a gondolat?

Nézted, hogy indul a betegség ostromodra?
S hogy fú vad trombitát benned a szenvedély?
Láttad, hogy hal a láng keserű füstgomolyba?
Láttad, merre lakik a tündértestű kéj?

S láttad, a villamos és feszült idegekben
hogy futnak idegen parancsok szerteszét,
parancsok, melyeket ha megkap, beleretten
híres, nagy lelked, és érzed, hogy nem egyéb,

nem több akaratod, e dölyfös, hiú szolga,
mint érzékeny lemez vagy néma óralap,
amelyről az erők birkózását szorongva
olvassa, míg lehet, a mérnök öntudat?

Ó, mily titokzatos szövetség, zsarnok állam
a test, melyben a szent, kormányzó kémia
erők és anyagok lüktető mámorában
teremt és alakít, mindennek rokona,

mindenség maga is-be vad és érthetetlen
és új világ vagyunk, mikor egyszerre, mint
barlangi utazó, a belső végtelenben
parányi szellemünk riadtan széttekint!

2008. június 24., kedd

Indián törvények

Egyet-kettőt nem ártana nekünk is betartani belőlük..

1. Az indián első kötelessége az engedelmesség.
2.A harcos legkiválóbb tulajdonsága a bátorság.
3.Szeresd és segítsd testvéreidet (embertársaidat).
4.Tégy valami jót mindennap.
5.Játszd becsülettel az Élet játékát.
6.A pipa elszívása a megtisztelés és barátság jelképe.
7.Légy az erdők nemesembere.
8.Gyarapítsd a természet szépségeit.
9.Szeresd a csöndet, az elmélyedést és az imát.
10.A becsületszó szent.

Forrás

2008. június 23., hétfő

Egy rendkívüli ember

Boldog vagyok, hogy megismertem Farkasok Fiát..
Amikor gyerek volt, a szüleivel együtt egy magas hegycsúcsra mászott.
Az édesanyjától ekkor ezt a tanítást kapta:
"Minden ember egyedül indul el az Úton, és egyedül érkezik a végére. Vannak emberek, akik egyszer keresztezik az utadat, némelyek néha feltűnnek, néha előbukkannak a rengetegből. Vannak, akik szorosan melletted haladnak, és sokáig veled vannak. Minden ember ajándék az Életadótól, mindenki más és más értéket hoz az életedbe. Minden embert ezért a neki kijáró tisztelettel övezz, és tégy meg mindent érte, amit abban az adott pillanatban megtehetsz. A lelked legmélyét add, mert nem tudhatod, vajon látod-e még valaha, vajon keresztezitek-e egymás útját újra."

2008. június 20., péntek

:)

Ma-cu remetekunyhójában élt a Heng-hegyen, és éjt-nap belemerült az elmélkedésbe. Fel se nézett, amikor Huaj-zsang mester meglátogatta.
– Miért elmélkedsz? – kérdezte a mester.
– Hogy Buddha legyek – felelte Ma-cu.
Huaj-zsang felvett egy téglát, s az ajtó előtt csiszolni kezdte egy kövön.
– Mit csinálsz?
– Tükröt csiszolok.
– Hiába csiszolod, attól nem lesz tükör a tégla!
– Hiába elmélkedsz, attól nem leszel Buddha! – vágott vissza Huaj-zsang.
– Akkor mit tegyek?
– Ha nem indul el az ökrös szekér, az ökörre kell suhintani vagy a szekérre?

(Terebess Gábor- Folyik a híd)

2008. június 17., kedd

Indián goodbye

Hét végén ismét a Conner Prairie múzeumban jártunk a gyerekekkel. Van ott egy indián telep, egy Delaware indián avat be népének máig is élő szokásaiba. Tapintatos, ha kérdezzük, felel, de nem "tukmál" sem filozófiát, sem hagyományt.
Minden alkalommal megállunk egyet énekelni, zenélni, dobolni vele- ő a vízidobját pergeti (mely egy rézedény, 1/3 részéig vízzel megtöltve), és állatbőr van rá kifeszítve, melyet használat előtt megnedvesít, hogy a bőr be ne repedjen az ütésektől. Kis tökből készült csörgőt ad a kezünkbe, melyben az eredeti magok vannak, ezek csörögnek, nyele tele csodás gyögyfűzött mintával, tetején lószőr csomó. Mikor kérdezem, hogyan tanulható ez a gyönyörű hímzés, csak annyit mond, életforma- megtanulod, s mint egy rutin, csukott szemmel megy-egyfajta meditációban. Elképesztő, hogy ilyet emberi kéz művel..
A dalok pergő ritmusúak, az ének mindig kicsit fájdalmas, nyekergő, elnyújtott, olyan, amit utánozni is csak csukott szemmel lehet- ezzel is kizárva a hétköznapi valóságot..Hihetetlen élmény belekerülni egy ilyen bűvkörbe, egy másfajta, sokkal kevésbé földi valóság érzetét adja.
Búcsúzáskor csak ennyit mond, Delaware nyelven: LAH-pee k-NOWL-wich, ami annyit tesz, "bízom abban, hogy még látjuk egymást"..
Az indiánoknak ugyanis nincs szava a búcsúra, mert úgy tartják, túl végleges.
Bízom abban, hogy látjuk még egymást.
Így köszönnek el.
Azt hiszem, én is így fogom tenni, Amerika.

2008. június 14., szombat

Amadeus

Biztosan sokan láttátok Milos Forman filmjét. Mozartról szól, és örök vetélytársáról, Salieriről..vagyis inkább egy örök emberi problémáról, a középszerűség érzéséről.

Ma egész délután igyekeztem fényképezni, este leültem volna rajzolni, de nem megy. Mert mindaz, ami a fejemben van, nem "jön ki"- vagyis papíron nem azt látom, amit szeretnék. Olyan érzés, mint amikor az ember "meg van áldva-verve" egy indíttatással, de született tehetség híján van.

Persze, az alkotásban sokkal inkább a folyamat a fontos, és annak átélése, nem a kész produktum. Ebben áll a valódi lényeg-élni, érezni kell, amit csinálsz. Ez a dolog szellemi része.
De azért néha dühítő, ha ránézel a végtermékre, és nem azt látod, amit látni szerettél, vagy láttál alkotás közben- ebben áll az emberisége.
Megértem Salierit.
És megnézem újra a filmet.
:)

2008. június 13., péntek

2008. június 12., csütörtök

New Orleans, Louisiana

Fogadjunk, hogy két dolog eszedbe fog jutni erről a városról. Jazz és hurrikán. Talált?
Éjszaka érkeztünk ide, pár órás "kitérő" volt a város, de nagyon élménydús, színes. Olyan 11 felé járt, mikor leparkoltuk a kocsit, és sétálni kezdtünk a belvárosban. Fülledt levegő, meleg.
És újra egy kellemes élmény:hihetetlen élő, lüktető város, bicikliző emberek, sétálók, beszélgetők, andalgók, babakocsisok, fiatalok, öregek..Nagyrészt feketék. Hirtelen úgy éreztem magam, mintha én lennék az elefánt a porcelánboltban.
Belekeveredtünk egy utcai zenélésbe. Csak úgy, amolyan örömzene volt, nem meghirdetett koncert. Feketénél feketébb feketék fújták. Volt, aki hátizsákkal, porronggyal táncolt, munkából hazafelé megállva (valami pincérféle lehetett). Volt, aki sörösüveggel, pohárral a kezében, volt, aki tolókocsiban. A hallgatóság kábé 99,5 százaléka fekete. Azt hiszem, kevés pár perces koncertélmény volt ennyire magával ragadó. Mondjuk úgy, egy közös jelen- aztán mindenki megy tovább. Mi haza, Indiánába, a pincér lefeküdni, a babakocsisok lefektetni a babát, a piás kijózanodik, a szőke lány, akivel táncolt, talán átértékeli az éjszakát, a fekete nagyhajú lány túlteszi magát a szerelmi csalódáson.
Igen, jó volt egy kis közös jelen.

"Ó, a Central Parkban
horkoló piás
dzsungel mélyét járó
oroszlánvadász
kínai fogorvos
angol királynő-
A Nagy Masinában egy srófra jár ő.
Klassz, klassz, csuda klassz,
Klassz, klassz, csuda klassz,
Klassz, klassz, csuda klassz-
Sokféle a népség,
A gép ugyanaz."

Bokonon

New Orleans, Louisiana











2008. június 10., kedd

Vers a tenger hangulatához

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára


A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolászsza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Corpus Christi, Texas










2008. június 9., hétfő

Játék :)

"Sokan vagyunk kevesen"- mondja az Európa Kiadós bácsi.
Én is jelentkeztem a blogos játékra!!!

Lényege (ha jól értettem:))):
1. bárki játszhat, akinek blogja van
2.az első három (leggyorsabb, legügyesebb? )kommentező saját kezecskémmel készített ajándékot kap
3.ezt az ajándékot egy éven belül fogom elküldeni neki, hogy mikor, az titok (remélem, épp akkor, amikor vacak napja van-és felvidítom)
4.cserébe viszont "előre fizet", azaz neki is ki kell tennie a blogjára ezt a felhívást, hogy további három jelentkezőt boldogítson ajándékaival

Ha jól értem:
1.én csak egy ajándékot fogok kapni- Tollpihétől-
2.postán fogom elküldeni valakiknek az ajándékát
3.csak az jelentkezhet, akinek van blogja (de ezt írtam is:)

Ha jól gondolom:
Ez egy klassz játék!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kitettem a másik blogra is, de ez nem 3x2 kommentezőt jelent..asszem..

Alább egy új bejegyzés:

2008. június 7., szombat

Alamo, San Antonio, Texas






















Még nem írtam San Antonióról

Texas egyik legnagyobb városa San Antonio(nem tudom, melyik a legnagyobb, nagybátyám mestere a méreteknek..mellesleg ez a része nem is érdekel).
Célállomásunk ez a (számomra) kedves város volt- főként azért, mert itt él a nagybátyám. Külön hálás vagyok ezért neki, hogy lakhelyül nem pl. Dallast választotta, vagy Cincinatti-t- ugyanis nagy Ámerikában ez a város lett a szívem csücske, itt éreztem magam a leginkább "otthon", vagy legalábbis komfortosan.
Valószínűleg közrejátszott ebben a város erősen mediterrán jellege, a spanyol- mexikói hatás, a klíma (mondjuk a magas páratartalom nem..), a csodálatos, buja, trópusi növényzet, az emberek nyitottsága, és a szokatlanul ÉLŐ városiasság.
Az amerikai városokban mindig éreztem valami elidegenítőt, beton, felhőkarcolók, üvegpaloták, kicsi belváros, autós közlekedés..az igazán nagyvárosokat leszámítva nem pezsegnek, élnek, sétálnak az emberek az utcán, nem tudsz embereket "figyelni" egy kiülős kávéházban ülve, mint például Olaszországban. Nem veszekednek az utcán, nem ugrálnak, hullahoppkarikáznak gyerekek, nem esznek, alszanak a padokon ülve az öregek, nem andalognak a fiatalok, nem sakkoznak, kártyáznak a kiskocsma teraszán a férfiak. Nekem ez hiányzott.
Persze, legyek vérbeli jó európai is, és mondjam fennhangon: hiányoztak a régesrégi épületek, a történelem..nem, az sokkal kevésbé hiányzott, bár kétségtelen, hogy olyan helyeken, ahol az emberek évszázadok óta élnek, beleivódnak a falakba a történetek, az is pezseg a levegőben, ami már nincs.
No, de San Antonio magasztalását folytatva..hogy ne kanyarodjak el már megint..ITT volt élet..jójó, történelem is, ezt alant írtam is..
Ebben a városban minden lüktetett, és ezt valahogy olyan jó érzés volt látni és tapasztalni..igen, a spanyol-barokk erőd tetszett a legjobban..igen, a mexikói zenészek, boltok, emberek..igen, a színek, a növények, a dalok..
Pedig itt is voltak felhőkarcolók, meg beton is.
Alant a képeken- az egyik legszebb sétány, a Riverwalk, folyómenti éttermekkel, hajókkal.
A Hemisphere- kilátótorony és előtte egy vízesés-park.
Megtudhatjátok, mit lehet készíteni üres kólásdobozokból (már aki iszik ilyen gusztustalanulegészségtelenborzadványokat), láthatjátok a híres tulai tolték harcos szobrának másolatát a torony előterében terpeszkedve, meg néhány sztárfotót rólunk. A hasam nagy, azt ne nézzétek!

..és folyt.köv..

2008. június 6., péntek