2008. július 28., hétfő

Dobozokban

Elnezest, de mar nincs gepunk, csak egy laptop, ezen pedig nincsenek ekezetek.
Nagyon faradt vagyok, de hiperaktiv, igy muszaj kifujnom magambol a mai napunkat.

1.Tegnap egesz nap pakoltunk es bucsuzkodtunk. Ejjel kettokor doltunk agyba, kisse zsibbadtan az elmenyektol.

2. Masnap reggel 7 ora. Megszolal az ebreszto, amit Gabor radios alarmra allitott. Hirtelen nem tudtam eldonteni, hogy mit keres Carlos Santana az almomban, aztan rajottem, hogy nem is almodom. Sajnos.

3. "Az, aki szep, az reggel is szep.."- hat a tukor nem ezt mondja. De azert felkelek, es galaba oltozom, ha mar egyszer dobozolunk, legalabb csinosan tegyem. (Galaruha nalam:indianmintas triko farmerszoknyanak alcazott bo rovidnadraggal. Nyaklanc, indian motivummal. Csak hogy ne kisestelyire gondoljatok)

4. Gyors reggeli, megnezzuk az emileket, mielott szetszedjuk a gepet. Kaptam egy uj blogdijat, ezuton is koszonom Pihenek, nagyon jol indult a napom tole..

5. Megerkeznek a koltoztetok. Parhuzamosan ezzel panikba esem, a gyerekek rovid tavu sokkot kapnak, Gabor pedig fontosan intezkedik. Reggel 8.30 van. Kiboritok nehany csomag kekszet az asztalra.

6. 9 ora-pakolunk nagy kartondobozokba, gyerekek szaladgalnak, neha verekednek, neha sirnak, neha ehesek

7. 10-11-12 ora-pakolunk nagy kartondobozokba, gyerekek szaladgalnak, neha verekednek, neha sirnak, neha ehesek

8. 2 ora-pakolunk nagy kartondobozokba, gyerekek szaladgalnak, neha verekednek, neha sirnak, neha ehesek

9. 2.30- fagyasztott krumplit lokok a sutobe es ezzel parhuzamosan pizzat rendelek, mert nem birjuk a visitast hallgatni

10. Egy darabig csond van. Mindket gyerek ruhajabol csorog a pizzakrem.

11. 3 ora-pakolunk nagy kartondobozokba, gyerekek szaladgalnak, neha verekednek, neha sirnak, neha ehesek

12.4 ora- pakolunk nagy kartondobozokba, gyerekek szaladgalnak, neha verekednek, neha sirnak, neha ehesek

13. 5 ora- pakolunk nagy kartondobozokba, gyerekek szaladgalnak, neha verekednek, neha sirnak, neha ehesek

14. 6 ora- pakolunk nagy kartondobozokba, gyerekek szaladgalnak, neha verekednek, neha sirnak, neha ehesek

15. Kozben kiderul, hogy hiaba kaptunk legi es hajos kontenert is, NEM FERUNK BE. NEM FERUNK BE. NEM FERUNK BE. Nem mi, hanem a cuccaink.
Gabor szova teszi, miert vettem annyi konyvet, mikor idom sincs olvasni. Egyebkent is, mind indianokrol szol. Eleg lett volna egy is. Neki pedig millio szerszama van, holott nem is szerel. A gyerekeknek pedig tul sok jatekuk, megis bennunket nyaggatnak folyton, hogy jatsszunk veluk. Mi menjen, mi maradjon? Hol maradjon? A koltoztetok kozben bepakoltak a dobozokat a kontenerbe. Mi pedig ott maradtunk a tornadosujtotta teruletre emlekezteto lakasban, tele dobozokkal, szemelyes cuccokkal, amelyekkel nem tudom, mi lesz. Most valahogy nem is zavar, mert lassan mar azt sem tudom, mink van.

16. Miutan kibicikliztem magambol egy adag feszultseget, megallapitottam magamban, hogy nincs semmi gaz, mert az osszes konyv befert. Az indianosak raadasul legi uton mennek, tehat nem fognak sokaig hianyozni. A tobbi pedig nem erdekel.

17. Mar csak egy a fontos. Ne zuhanjon le a gep, es ne sullyedjen el a hajo. Es ne tunjon el az a lada, amelyben egy szulo indian no szobra van. A baba feje epp kibujt, az arcan fajdalommal vegyes orom. Azert lemennek az ocean fenekere is. A tobbi dolog elkallodhat. Potolhatoak.

18. Konkluzio: az egesz napi pakolas felesleges volt. Be kellett volna tenni a szobrot egy szatyorba, es hazavinni a repulon az olemben. A mai nap pedig elmehettunk volna moziba, ha eleg eros ragasztoszalaggal lezartuk volna a gyerekek szajat, amig az autoban varakoznak, amig mi megnezzuk a filmet.

19. Juheeeeeee..mar csak egy dolog van hatra. Buli utan a takaritas..

2008. július 27., vasárnap

Pakolunk..

Ma jönnek a költöztetők. Dobozolunk. Minenünk szerteszét van szórva, kiselejtezve, szelektálva. Az agyunkban nincs ekkora rend. Nagyon nehéz elmenni. Három és fél év nagy idő. Megszoktuk, megszerettük. Nem is tudom, miért megyünk haza, hol a haza. A magyarságunk a fontos, a család, barátok, Európa? Hol vagyunk mi, hol teljesítjük be mindazt, amiért vagyunk? Korábban úgy éreztem, megyek haza Magyarországra lelkesedést vinni. Most csak fáj minden, amit itthagyok. Úgy érzem, nem tanultam eleget. Vagy tanulni akarok még. Nem találom a helyemet, sem a Göncölszekeret az égen.

Szeretem az amerikai állatvilágot. Az egyik kedvencem a világító bogár, a firefly. Tűzbogár. Fel-felvillan esténként a sötétben, foszforeszkáló kis pont a fák között. Mint megannyi csillag, úgy ragyognak az éjszakában az egymást kereső bogárkák. Eszembe jutnak az indiánok. Szent bogárként tisztelték, amely a sötétben fel-felragyogva az élet pillanatnyi szépségeit villantja meg, apró percekre. A tűzbogár rövid életű, törékenységében rejlik a szépsége. A felvillanó kis csodáiban, a múlandóságában, a fényhozó képességében. A múlékonyságban rejlő fényre, a halálban rejlő életre, az apró, tűnékeny csodákra hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a tökéletes sötétben is felvillan mindig egy aprócska fény, ami a szellem világosságát hozza el.

Hogy méltóképp zárjam soraimat egy kis PUF-fal, "keresem a fényt, követem a fényt".

Cherokee indiánok szubjektíven



Korábban írtam már a cserokikról pár dolgot, a múltról, a Könnyek Útjáról. Hogyan törtek meg egy egykor büszke és független törzset, amikor elűzték őket a földjeikről. A viszony pedig egész barátian indult, cserekereskedelemmel.
Nagyot tud fordulni az ember, ha vérszemet kap.
A mai cserokik nagydarab, büszke emberek. Nagydarabok, az amerikai ételektől. Erősek, büszkék és valahogy megközelíthetetlenek belül. Nem titokzatosak, inkább valami mély fájdalom van az erő álarca mögött, zárkózottság és zártság. Van rezervátumuk, nyitott múzeumuk, skanzenjük, megannyi bazár, táncoló, tolldíszes indián a városban, akik a turisták igényeit igyekeznek kiszolgálni.. de mégis.
Elbűvölve néztem a famaszkokat, melyek mögé a ceremóniák során bújtak. Hallgattam a pergő dobot, a mély torokhangból feltörő imát, jártam a falujukban..de nem férkőzhettem közelebb, nem bújhattam beléjük.
Indián kalauzunk kérdésemre, hogy hogyan lehetne tőlük tanulni, csak annyit felelt: "közénk születni kell."
Megértettem, hogy nem játszhatok indiánosdit európaiként, bármennyire is szeretném érteni és érezni azt a szellemiséget, amit ők képviselnek.
Indián barátom egy ízben azt tanította nekem, hogy nem bújhatom folyton a poros könyveimet. Le kell merülnöm a tapasztalatok világába, ha érteni akarok, meg kell mártóznom a valódi szellemiséggel, ha tanulni szeretnék. Nem ésszel, nem aggyal, testtel, lélekkel, cselekedetekkel. Bevonódni, feloldódni, kipróbálni, megtapasztalni. Persze ezt a legnehezebb megtenni. Rendkívül egyszerű bekapkodni a kész vitaminbogyókat, és várni tőlük az egész-séget. Ha tenni kell, az mindig nehezebb és fájdalmasabb út. Néha meghasonulás, néha áldozat, néha szembenállás.
Végig kell menni a Könnyek Útján, elhullani, megszenvedni, végiggyalogolni. Aztán felállni erősen, megmutatni, amit meg lehet, megosztani, amit meg lehet. Utat mutatni viszont senkinek nem kell, mindenki végig kell járja a maga könnyeinek ösvényét.
Köszönöm, cserokik.

2008. július 25., péntek

Cherokee rezervátum











A cseroki indiánok több, mint 10 ezer éve élnek North Carolina vidékén. A Jégkorszak idején masztodonokra vadásztak, az ezt követő évezredekben virágzó kultúrát teremtettek, fejlett mezőgazdasággal, kézművességgel és harcművészettel.
A cseroki városokban körülbelül 350-500 lakos élt, téli és nyári házakban. A téli házaknak nem volt ablakuk, egyrészt, hogy minél jobban tartsák a belső klímát, másrészt pedig csak extrém hidegben és éjszaka használták őket. Minden városnak volt egy központi tere, a Central Plaza, ahová a fontos vallási és városi ceremóniák idejére gyűltek össze az emberek. A középső megszentelt tér egy homokágyással volt elkerítve a tér többi részétől, ebbe a körbe csak a kiválasztottak léphettek be. Az ágyás négyszögű volt, a négy sarok a négy égtájat szimbolizálta. A 4-es és 7-es szám külön jelentésréteggel bírt. 7 klánra tagolódott például a közösség, akik körben ülve vettek részt az ünnepségeken. A hét klán a következő: a Hosszú hajúak klánja, Kék klán, Farkas klán, Őz klán, Festőklán, Madár klán és a Vadburgonya klán.
A klánok választott szimbólumai egyben a klántagok feladatainak jelképei is. A Kék klánba tartozók pl. gyógyszereket készítettek, a Hosszúhajúak különleges hajviseletükről kapták a nevüket és ebből a klánból került ki a Békeörző is.
A Madár klán egyrészt madarászásból élt, másrészt hírvivők voltak. A Festőklán tagjai készítették a vörös festéket, és tagjai között voltak a gyógyító emberek is. Az Őzklán tagjai vadászok voltak, a Vadburgonyák növényeket termesztettek, a Farkasok harcosok voltak. A klán tagjai egymás között nem házasodtak, közös ceremóniák során választottak más klánbéli tagokat, az utódok aztán az anya családájhoz, klánjához tartoztak. Itt is, mint általában az indiánoknál, a családi vagyont a nő kezelte és ő hozta meg a családot érintő fontos döntéseket.
A Cserokik számára a béke és a harmónia elérése volt a legnagyobb emberi érték, a gyerekeiket főként példamutatással, erkölcsi tanmesék segítségével nevelték, és nem tiltással.
Híres nyugalmuk legendás volt, egy ízben egy fehér ember megkérdezett egy cserokit, mit mond magában, ha dühös, hiszen nincsenek indulatszavaik. Az indián erre ezt felelte: "Ha mi dühösek vagyunk, akkor a fehér ember nyelvén beszélünk."
Az indián élő faluban meg lehet tekinteni, hogyan készítik használati tárgyaikat, nyilaikat, maszkjaikat, ősi technikákkal, mind a mai napig. Kézzel, egyszerű eszközök segítségével, csendben, elmélyülten.
Munka végeztével a közösség tagjai összegyűlnek egy közös táncra és dobolásra. Megindító és kifejező a tánc: görnyedve, elgyötörten cammognak az elején, nehéz munkát végezve. Majd következik a felszabadulás, az asszonyok megrázzák a hajukat, körbe kezdenek szaladni és incselkedni a férfiakkal. A dob pereg, bumm, bumm, az anyai szívhangot utánozva, az elnyújtott ének visszhangzik a levegőben, minden megtelik élettel és az életnek egy egyszerű, szimpla élvezetével.
(Forrás: főként saját tapasztalat, és olvasmányok, hosszú lenne felsorolni a könyveket. Akit érdekel, rengeteg dolgot tudok még feltenni a cserokikról)
Folyt. köv.

2008. július 21., hétfő

Cseroki ima

Az Élet útján haladok
félve esőtől, széltől,
áldj meg engem, Nagy Szellem,
hogy utamon mindvégig emberként mehessek végig.

(bocsánat, lehet, hogy túl nyers a fordítás)

2008. július 17., csütörtök

Könnyek útján

Ma sokat beszélgettem egy kedves barátunkkal, Tracyvel, akit nem is olyan régen ismertem meg, és rögtön a szívembe zártam.

Legalább akkora indiánőrült, mint én vagyok, azaz inkább nagyobb, hiszen ő köztük nőtt fel Alaszkában és Arizonában, testközelből tapasztalta meg mindazt a szellemiséget (és persze ellentmondásosságot) , amit én könyvekből igyekeztem kimazsolázni.

Beszélgettünk az indiánirtásról..a borzalmakról. Hogyan adtak adományként takarókat az indián közösségeknek, amelyek fertőzöttek voltak, és tömegesen hullottak így el emberek himlőben.
Hogyan kergették el a szent földjeikről az ott élő törzseket, mi volt a Könnyek Útja, hogyan kényszerítették a Cherokee indiánokat, hogy elhagyják a földjüket.
(akit érdekel: A hamarosan megjelenő európai gyarmatosítók fokozatosan dél és nyugat felé szorították ki az őslakos Muscogee és Yuchi tözseket is, közöttük a csikaszó és csaktó indiánokat. Az 1830-ban elfogadott Indián-kitelepítési Határozat nyomán 1838-ban és 1839-ben kb. 17 ezer cseroki indiánt kényszerítettek arra, hogy az állam keleti részét elhagyva a mai Arkansas-tól nyugatra lévő Indián Terület-re vonuljon, ellátás, élelmiszer és megfelelő ruházat nélkül, embertelen szenvedések közepette. 4000-en haltak meg útközben, és az útvonal a Könnyek Ösvénye néven vált hírhedtté. Forrás: Wikipédia)


Miért ilyen kegyetlen a világ? Miért erőszakolnak meg mai napig indián nőket? Miért került millió zsidó gázkamrába? Miért folyik a tömegmészárlás Afrikában? Miért irtották ki az ausztrál aboriginálokat? Miért van cigánykérdés? Mi értelme van a terrorizmusnak?

Ezer kérdés, értelmetlen válaszok.

És most jön egy tanmese. Nem csak az erőszakra válasz ez, de nekem sok minden másra is az életemben.

Élt egyszer egy ember. Nagy tervei voltak, jobbá, szebbé, békésebbé, gazdagabbá akarta tenni a világot. Küzdött, harcolt, de nem ment semmire. Rájött, hogy talán túl sok mindaz, amit szeretne. Elhatározta, hogy a városában fog értékes munkát végezni, a közösséget fogja építeni, ezért fog élni. Küzdött, harcolt, de nem látta eredményét. Rádöbbent, hogy ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Úgy döntött, a legfontosabb a család, ezért fog élni. A gyerekeiért, a társáért mindent megtesz, hogy békében és boldogan éljenek. Számtalan kudarc után rádöbbent, hogy ez sem működik, túlságosan sokat akar. Ekkor elhatározta, hogy önmaga fejlődését fogja szolgálni, azért fog élni, hogy ő minél jobb ember legyen.
Ahogyan előrehaladt a fejlődés útján, rájött, hogy minél kerekebb és jobb ember, úgy egyre boldogabb és kerekebb a családja is. Boldog és sikeres családja felvirágoztatta a közösséget és új színeket vitt az emberek életébe...és ettől a világ is sokkal jobb lett..

2008. július 16., szerda

Miért nem jó a nőknek soha semmi?

Hehe. Van erre egy csodaszép indián mese. A Nap és a Hold meghiúsult házasságáról szól.
A Nap óriási szerelemre gyulladt a Hold iránt. Elhatározta, hogy senki mást nem vesz feleségül, csak őt. Megkérte a kezét, a Hold azonban feltételt szabott.
"Ha hozol nekem egy olyan ajándékot, amely tökéletesen rám illik, hozzád megyek"- mondta.
A Nap gondosan megmérte a Holdat, és elvitte neki a leggyönyörűbb ajándékot, amelyet csak talált. De a Holdra nem illet tökéletesen, mintha hízott volna kicsit.
A Nap újra megmérte, majd újabb ajándékot vitt. Ezúttal a Hold fogyott, az ajándék ismét nem passzolt.
A Nap újra és újra megmérte, de a Hold mindig más és más volt, a ruha soha nem illett rá.
A szerelmük így soha sem tudott kiteljesedni.

Az indiánok ékszereiben szinte mindig jelen van egy kis fényesre csiszolt kagyló-a "változó nő". Mindig más és más, attól függően, hogyan játszik rajta a fény. Alakja, szépsége azonban állandó.

Számomra mindig megdöbbentő, milyen ösztönös tudás ez a női természetről- természetről, mely nem dac, nem kielégítetlenség (mert a Hold ugyanúgy vágyik a nászra, mint a Nap), hanem egyszerűen a szubsztanciája az állandó és folytonos változás.

2008. július 15., kedd

Akkor kezdjünk búcsúzkodni...




Először Andiéktól..
Már 3 éve ismerjük egymást, mindkét családba született azóta egy-egy kisember. Andi Te voltál a "dúlám", amikor Abigél született- előbb értél ide, mint a bábák, aztán olyan gyorsan történt minden, hogy itt is ragadtál.
Voltunk együtt sokat, ettünk, könyvtáraztunk, babáztunk együtt- és főleg sok egyébként magányra ítélt percet töltöttünk együtt.
Mióta ismerünk Benneteket, Anna Kittihajat akar, és volt idő, mikor még ki sem tudta mondani Bálint nevét, de őt kérte tőlem egész nap.
Azóta csinálom zabpehellyel a túrógombócot, mióta ismerlek, és kiderítettem végre a zabpelyhes süti receptjét is- az is finom.
Megtudtam a könyvedből, milyen bonyolult elegye vagyok a melenakolikus és a flegmatikus típusnak, bár azóta sem ismerem jobban magam, szóval, a fejlődésnek még csak a kezdetén állok.
Rádöbbentem, ha fúvós zenekar játssza, nincs is rossz zenéje a Star Wars-nak.
Elnézve a gyerekeidet, boldog vagyok, hogy ezidáig nem ültettem le őket a TV képernyője elé, és remélem, ezután is lesz bennem elég türelem, hogy ne tegyem. Bár a türelem-díjas nálam abszolút Te vagy, Andi!
Örülök, hogy volt 3 év, amit "együtt" tölthettünk..
..és ha egyszer mégis visszajövünk, akkor remélem, lesz újabb 3!

2008. július 9., szerda

A nagy álom

(Az idézetek Robert Moss Tudatos álmodás című könyvéből valók.)

Korábban írtam a "nagy álom"-ról, azaz az igazán nagy jelentőséggel bíró álomról. Mióta ezt láttam, nem emlékszem az álmaimra, sem részletekre, sem pedig hangulatokra. Valamiféle szünet állt be bennem, úgy érzem, fel kell dolgoznom, meg kell emésztenem valamit. Érdekes, mert kevés részletére emlékszem, mégis óriási jelentőségűnek érzem.

Mit mondanak erről az irokézek?
"A hagyományos irokéz felfogás értelmében az álom egészen más, mint amit a nyugati társadalmakban élő emberek többsége-legalábbis mostanáig- gondolt róla. Szerintük a "nagy álmok" kétféleképpen érkezhetnek. Egyik esetben alvás közben, amikor az álmodó kiszabadul a testéből, megszabadul idő- és térbeli korlátaitól. Az álomlélek messzire elkószálhat szabadon, ellátogathat a jövőbe és a múltba, az alvó testtől távol eső helyekre mehet, bejárhatja az ember számára rejtett létsíkokat, azokban szellemekkel és ősökkel találkozhat. Másik eshetőség, amikor az álmodót látogatja meg szellemlény, aki bármilyen alakot magára ölthet- felveheti valamely elhunyt rokon alakját, megjelenhet madár, állat vagy isten képében, akár még földönkívüliként is, ha neki úgy tetszik.
Tehát az irokéz szempontból "nagy álomnak" tekintett jelenség részben az álmodás idején megélt testen kívüli élmény (ami úgy néz ki, széles körben ismert, természetes jelenség, és alighanem mindenkivel megesik, akár emlékszik rá ébredés után az ember, akár nem). Amikor érdekes vendég érkezik hozzánk álmunkban, előfordulhat, hogy egy másik álmodó jön el hozzánk, aki (testen kívüli alakban) éppen a mindenségben barangol. Ám az sem kizárt, hogy a mi fizikailag érzékelhető világunk síkján kívüli lény látogat meg.
A "nagy álom" a tartalmassága és eredete alapján különböztethető meg a jelentéktelenebbektől. Létfontosságú adatokat közöl az álmodó egészségével, fizikai túlélési lehetőségeivel kapcsolatosan. Az álmodót a spirituális tudás mélyére vezetheti, szövetségesként támogatja, illetve életünk igazi céljára emlékezteti."

Szellemlényekkel, testen kívüli utazással nem szembesültem..de valami nagyon mély üzenet érkezett- amit még igyekszem megfejteni, megérteni, vagy hívni szövetségest, újabb álmot, hogy tisztábban lássak.
Talán ezért kaptam most néhány nap amnéziát az álmokban, hogy tovább tudjak haladni..nem tudom..

2008. július 8., kedd

Álom és realitás

A napokban sok dolog történt. Többnyire olyanok, amelyek fenekestől forgatják fel az ember életét, és helyezik új alapokra nemcsak lelkileg, de fizikailag is..nem tudok és nem is akarok ezekről írni, de az igazsághoz tartoznak- ezért nem tudok úgy írni a blogra, mintha nem lebegnének a levegőben nehézségek és feladatok.
Azt hittem a kezdeti napok álomszerű fátyola után,hogy most jönnek majd a jósálmok. Jósálom volt persze az előző bejegyzés, de pár napja már csak ürességre emlékszem.
Felébredek, és mintha nem is álmodtam volna, azaz nagyon is, mert még kótyagos a fejem mindentől- ugyanakkor egyetlen részlet, egyetlen érzés, egyetlen gondolat sem világos, papírra vethető.
Sokszor azon gondolkodom,hogy a világosság előtt kell egy nagy adag sötétség a léleknek,hogy látni merjen és tudjon, vagy csak elveszítettem a fonalat?

2008. július 6., vasárnap

Álomélet

Érdekes, mert ahogyan az ember elkezdi tudatosítani magában, hogy vissza akar emlékezni az álmaira, előbb-utóbb sikerül is neki megtenni.
Tegnapelőtt éjszaka álmodtam. Az irokézek szokták "nagy" álmoknak hívni, amikor valami nagyon fontos üzenet érkezik hozzád- így éreztem én is.
Az üzenet világos, de az utak sokfélék. Gyakran eltöprengek azon, hogy mindenkinek valóban van-e egy előre kijelölt útja, és mindegy, melyik vargabetű is téríti el út közben, végül kilyukad ugyanoda?
Érdekes film volt A nő kétszer. Két szálon fut a cselekmény, egy aprócska esemény dönt el mindent- ám a végeredmény meglepő módon mégis ugyanaz.
Érhetőbben. Lány siet haza a munkából, eléri az utolsó metrót. Hazaér, és rajtakapja a barátját egy másik nővel. Elköltözik, változik, megismerkedik valakivel, szerelmet talál.
Második szál: nem éri el a metrót, a lány időben elpucol a lakásból, nem költözik el, de a kapcsolat idővel megromlik, végül ugyanazzal a pasival ismerkedik meg, mint a fikció előző verziójában.
Sors? Szabad akarat?
Tegnap láttam egy filmet. Nem tudom, hány éve nem láttam akciófilmet, nem érdekelnek. Valami miatt ezt küldték nekem. A címe: Wanted.
Leszámítva a fröcsögő vért...érdekes üzenet volt.
Átlagos srác, neurotikus, nem találja önmagát. Mindenki kihasználja, nem tud nemet mondani, nem tudja, ki is ő valójában, merre tart. Egyik pillanatról a másikra megfordul az élete, egy szervezet különleges feladatra képezi ki. A Sors kezének tartják magukat, azokat az embereket kell megölnie, akiknek a nevét a Sors vetőszéke dobja ki. Úgy érzi, feladatot talált, úgy érzi, a világnak szüksége van rá. Nem látja, hogy tévúton jár, hogy mellékvágányon menetel. Sérül, ütik, keményedik, öl, pusztít, rombolódik ő maga is. Meghal, feléled, vívódik, vérben fürdik.
És az igazság pillanata, amikor minderre rájön, és elpusztítja a maga démonait. Nem akarja többé a Sorsot igazgatni, elfogadja, ki ő, és hova is tart. Mivé vált, mit tett, és tovább él.

Mi volt az álmom? Vér folyt belőlem, belülről. Elborította a lábamat, lecsorgott a lábfejemre. Olyan vér, amikor valaki meghal és valaki újjászületik. Ki hal meg és ki születik újjá? Hol az új gyerek, aki belőlem fogan?

Egy Cherokee reggeli dal..

2008. július 3., csütörtök

Álomnapló-miért van erre szükség?

Ha nagyon profánul akarnám megfogalmazni a miértet, azt írnám, azért, mert szüksége van mindenkinek a tudatalattiból a tudatosba emelni mindazt, amit megél, átél- ami a bensőjében van. Ami tudattalan, az mindig irányíthatatlan erő, szorongás, kerülő út formájában tör elő, és inkább épít, mint rombol.
Engem minden kutakodás során szinte megrémít, milyen tágak az emberi határok, mennyi világ lakozik bennünk, mennyi emlék, kötelék, érzelem raktározódott el az elme-lélek poros polcain. Egyszerre csodálatos és egyszerre félelmetes világ önmagunkkal találkozni.
Az álmok hihetetlen erejűek, sokszor azon gondolkodom, valószínűleg ezért nem emlékszünk nagy részükre- túl intenzív, túl sok lenne befogadni, megemészteni.
Mert persze egy éjszaka alatt álmodunk, többször is, ha emlékszünk rá, ha nem. Becslések szerint életünkben legalább 6-7 évet álmodással töltünk!!
A tudattalan tájain való barangolás pedig csak a kezdet..
Az indiánok úgy tartják, álmunkban közvetlen kapcsolatba kerülünk a szellemekkel, az ő üzeneteik érnek el így hozzánk. A legtöbb törzs ezért készít például álomfogót, amely egy hajlított vessző köré tekert mandalaforma-többnyire egy türkizkő betéttel- és madártollakkal ékesítve, mert úgy tartják, a háló megfogja és távol tartja az álmunkba betörni készülő ártó szellemi lényeket. Nekünk évek óta jó szolgálatot tesz, mert nincsenek rossz álmaink- vagy legalábbis nem emlékszünk rájuk.

A videón egy kis varázslat látható, álomzene csodás képekkel, melyek ugyan néhol a giccs határát súrolják, ám élénken érzékeltetik az álomvilág misztikumát, és..persze az indiánok egyedi világáról is egészen érzékletes képet nyújtanak.

A dal végén egy indián vers olvasható:

If you listen close at night
you will hear the creatures of the dark
all of them sacred-the owl, the crickets, the frogs,
the night birds,
and you will hear beautiful songs,
songs you never heard before.
Listen with your heart.
Never stop listening.

Álommunka

Ma volt az első nap álomnaplóírás-téren.
Érdekes volt megfigyelni, mennyire csalóka az emberi tudatosság és emlékezet.
Amikor félálomban voltam, emlékeztem több éjszakai álomra is. Hangulatra, színekre, részletekre. Amikor felébredtem- illetve felébresztettek a gyerekek-, az álmok nagy része elillant a fejemből, szinte varázsütésre. Valami fátyolos emlékfoszlány úszott bennem, gyorsan a tollért, füzetért nyúltam. És itt jön az újabb amnézia, mert amikor tudattalanból tudatos szintre emelné az ember- azaz leírná-az álmokat, szembetalálkozik egy újabb kapuval. Olyan ez, mint egy szűrő, amin keresztül újabb "információk" ragadnak fenn-és ami lejön, az egyfajta tisztított esszencia, de nem egész.

Az indiánok azt mondják,az álomélet legalább annyira való, mint az ébrenlét. Az enyémet egyelőre még homály fedi.

Egy kis álom-zene a témához..
Szívesen várok hozzászólásokat, ötleteket!




Tudatos álmodás

Régesrég, évekkel ezelőtt elkezdtem írni egy álomnaplót. Akkoriban Freud és Jung álomelemzéseit olvastam, ezek alapján indultam el. Hogy mennyire sikerült megfejteni az álmokat, nem tudom, egy biztos, sokkal tudatosabb volt az éjszaki életem.
Tegnap bukkantam Theo blogjára, és olvastam újra az álmokról. Azon frissiben le is kaptam a polcról Robert Moss Tudatos álmodás című könyvét, egy szép, vörös textilborítású füzetet, és egy tollat. Az ágyam mellé tettem őket, és igyekszem figyelni, naplót készíteni.

Elöljáróban a könyv mottói közül:

"Ha napvilágra hozod, ami benned van,
Amit napvilágra hoztál, az lesz menedéked.
Ha nem hozod napvilágra, ami benned van,
Az fog megsemmisíteni, ami benned rekedt."
Tamás evangéliuma/70

"Akinek már nincs kétsége az útja felől, úgyszólván halott." Jung

Ígérem, beszámolok, hogyan birkózom a feladattal.