A cseroki indiánok több, mint 10 ezer éve élnek North Carolina vidékén. A Jégkorszak idején masztodonokra vadásztak, az ezt követő évezredekben virágzó kultúrát teremtettek, fejlett mezőgazdasággal, kézművességgel és harcművészettel.
A cseroki városokban körülbelül 350-500 lakos élt, téli és nyári házakban. A téli házaknak nem volt ablakuk, egyrészt, hogy minél jobban tartsák a belső klímát, másrészt pedig csak extrém hidegben és éjszaka használták őket. Minden városnak volt egy központi tere, a Central Plaza, ahová a fontos vallási és városi ceremóniák idejére gyűltek össze az emberek. A középső megszentelt tér egy homokágyással volt elkerítve a tér többi részétől, ebbe a körbe csak a kiválasztottak léphettek be. Az ágyás négyszögű volt, a négy sarok a négy égtájat szimbolizálta. A 4-es és 7-es szám külön jelentésréteggel bírt. 7 klánra tagolódott például a közösség, akik körben ülve vettek részt az ünnepségeken. A hét klán a következő: a Hosszú hajúak klánja, Kék klán, Farkas klán, Őz klán, Festőklán, Madár klán és a Vadburgonya klán.
A klánok választott szimbólumai egyben a klántagok feladatainak jelképei is. A Kék klánba tartozók pl. gyógyszereket készítettek, a Hosszúhajúak különleges hajviseletükről kapták a nevüket és ebből a klánból került ki a Békeörző is.
A Madár klán egyrészt madarászásból élt, másrészt hírvivők voltak. A Festőklán tagjai készítették a vörös festéket, és tagjai között voltak a gyógyító emberek is. Az Őzklán tagjai vadászok voltak, a Vadburgonyák növényeket termesztettek, a Farkasok harcosok voltak. A klán tagjai egymás között nem házasodtak, közös ceremóniák során választottak más klánbéli tagokat, az utódok aztán az anya családájhoz, klánjához tartoztak. Itt is, mint általában az indiánoknál, a családi vagyont a nő kezelte és ő hozta meg a családot érintő fontos döntéseket.
A Cserokik számára a béke és a harmónia elérése volt a legnagyobb emberi érték, a gyerekeiket főként példamutatással, erkölcsi tanmesék segítségével nevelték, és nem tiltással.
Híres nyugalmuk legendás volt, egy ízben egy fehér ember megkérdezett egy cserokit, mit mond magában, ha dühös, hiszen nincsenek indulatszavaik. Az indián erre ezt felelte: "Ha mi dühösek vagyunk, akkor a fehér ember nyelvén beszélünk."
Az indián élő faluban meg lehet tekinteni, hogyan készítik használati tárgyaikat, nyilaikat, maszkjaikat, ősi technikákkal, mind a mai napig. Kézzel, egyszerű eszközök segítségével, csendben, elmélyülten.
Munka végeztével a közösség tagjai összegyűlnek egy közös táncra és dobolásra. Megindító és kifejező a tánc: görnyedve, elgyötörten cammognak az elején, nehéz munkát végezve. Majd következik a felszabadulás, az asszonyok megrázzák a hajukat, körbe kezdenek szaladni és incselkedni a férfiakkal. A dob pereg, bumm, bumm, az anyai szívhangot utánozva, az elnyújtott ének visszhangzik a levegőben, minden megtelik élettel és az életnek egy egyszerű, szimpla élvezetével.
(Forrás: főként saját tapasztalat, és olvasmányok, hosszú lenne felsorolni a könyveket. Akit érdekel, rengeteg dolgot tudok még feltenni a cserokikról)
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése