2008. július 16., szerda

Miért nem jó a nőknek soha semmi?

Hehe. Van erre egy csodaszép indián mese. A Nap és a Hold meghiúsult házasságáról szól.
A Nap óriási szerelemre gyulladt a Hold iránt. Elhatározta, hogy senki mást nem vesz feleségül, csak őt. Megkérte a kezét, a Hold azonban feltételt szabott.
"Ha hozol nekem egy olyan ajándékot, amely tökéletesen rám illik, hozzád megyek"- mondta.
A Nap gondosan megmérte a Holdat, és elvitte neki a leggyönyörűbb ajándékot, amelyet csak talált. De a Holdra nem illet tökéletesen, mintha hízott volna kicsit.
A Nap újra megmérte, majd újabb ajándékot vitt. Ezúttal a Hold fogyott, az ajándék ismét nem passzolt.
A Nap újra és újra megmérte, de a Hold mindig más és más volt, a ruha soha nem illett rá.
A szerelmük így soha sem tudott kiteljesedni.

Az indiánok ékszereiben szinte mindig jelen van egy kis fényesre csiszolt kagyló-a "változó nő". Mindig más és más, attól függően, hogyan játszik rajta a fény. Alakja, szépsége azonban állandó.

Számomra mindig megdöbbentő, milyen ösztönös tudás ez a női természetről- természetről, mely nem dac, nem kielégítetlenség (mert a Hold ugyanúgy vágyik a nászra, mint a Nap), hanem egyszerűen a szubsztanciája az állandó és folytonos változás.

1 megjegyzés:

ZuZu manó és Szilda írta...

fennséges ez a hasonlat, kicsit közelebb kerültem magamhoz is általa...köszi szépen