Festes

...zajlik nalunk..meg a romok tetejen ulunk, de nemsokara jelentkezem!
Addig is...(indian zene:)

Nemsokara frissitek, addig is..

..mit is mondjak? Hianyzik masodik hazam. Miert? Ezert..

Pakolunk..

Ma jönnek a költöztetők. Dobozolunk. Minenünk szerteszét van szórva, kiselejtezve, szelektálva. Az agyunkban nincs ekkora rend. Nagyon nehéz elmenni. Három és fél év nagy idő. Megszoktuk, megszerettük. Nem is tudom, miért megyünk haza, hol a haza. A magyarságunk a fontos, a család, barátok, Európa? Hol vagyunk mi, hol teljesítjük be mindazt, amiért vagyunk? Korábban úgy éreztem, megyek haza Magyarországra lelkesedést vinni. Most csak fáj minden, amit itthagyok. Úgy érzem, nem tanultam eleget. Vagy tanulni akarok még. Nem találom a helyemet, sem a Göncölszekeret az égen.

Szeretem az amerikai állatvilágot. Az egyik kedvencem a világító bogár, a firefly. Tűzbogár. Fel-felvillan esténként a sötétben, foszforeszkáló kis pont a fák között. Mint megannyi csillag, úgy ragyognak az éjszakában az egymást kereső bogárkák. Eszembe jutnak az indiánok. Szent bogárként tisztelték, amely a sötétben fel-felragyogva az élet pillanatnyi szépségeit villantja meg, apró percekre. A tűzbogár rövid életű, törékenységében rejlik a szépsége. A felvillanó kis csodáiban, a múlandóságában, a fényhozó képességében. A múlékonyságban rejlő fényre, a halálban rejlő életre, az apró, tűnékeny csodákra hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a tökéletes sötétben is felvillan mindig egy aprócska fény, ami a szellem világosságát hozza el.

Hogy méltóképp zárjam soraimat egy kis PUF-fal, "keresem a fényt, követem a fényt".

Cherokee indiánok szubjektíven

Korábban írtam már a cserokikról pár dolgot, a múltról, a Könnyek Útjáról. Hogyan törtek meg egy egykor büszke és független törzset, amikor elűzték őket a földjeikről. A viszony pedig egész barátian indult, cserekereskedelemmel.
Nagyot tud fordulni az ember, ha vérszemet kap.
A mai cserokik nagydarab, büszke emberek. Nagydarabok, az amerikai ételektől. Erősek, büszkék és valahogy megközelíthetetlenek belül. Nem titokzatosak, inkább valami mély fájdalom van az erő álarca mögött, zárkózottság és zártság. Van rezervátumuk, nyitott múzeumuk, skanzenjük, megannyi bazár, táncoló, tolldíszes indián a városban, akik a turisták igényeit igyekeznek kiszolgálni.. de mégis.
Elbűvölve néztem a famaszkokat, melyek mögé a ceremóniák során bújtak. Hallgattam a pergő dobot, a mély torokhangból feltörő imát, jártam a falujukban..de nem férkőzhettem közelebb, nem bújhattam beléjük.
Indián kalauzunk kérdésemre, hogy hogyan lehetne tőlük tanulni, csak annyit felelt: "közénk születni kell."
Megértettem, hogy nem játszhatok indiánosdit európaiként, bármennyire is szeretném érteni és érezni azt a szellemiséget, amit ők képviselnek.
Indián barátom egy ízben azt tanította nekem, hogy nem bújhatom folyton a poros könyveimet. Le kell merülnöm a tapasztalatok világába, ha érteni akarok, meg kell mártóznom a valódi szellemiséggel, ha tanulni szeretnék. Nem ésszel, nem aggyal, testtel, lélekkel, cselekedetekkel. Bevonódni, feloldódni, kipróbálni, megtapasztalni. Persze ezt a legnehezebb megtenni. Rendkívül egyszerű bekapkodni a kész vitaminbogyókat, és várni tőlük az egész-séget. Ha tenni kell, az mindig nehezebb és fájdalmasabb út. Néha meghasonulás, néha áldozat, néha szembenállás.
Végig kell menni a Könnyek Útján, elhullani, megszenvedni, végiggyalogolni. Aztán felállni erősen, megmutatni, amit meg lehet, megosztani, amit meg lehet. Utat mutatni viszont senkinek nem kell, mindenki végig kell járja a maga könnyeinek ösvényét.
Köszönöm, cserokik.

Cherokee rezervátum

A cseroki indiánok több, mint 10 ezer éve élnek North Carolina vidékén. A Jégkorszak idején masztodonokra vadásztak, az ezt követő évezredekben virágzó kultúrát teremtettek, fejlett mezőgazdasággal, kézművességgel és harcművészettel.
A cseroki városokban körülbelül 350-500 lakos élt, téli és nyári házakban. A téli házaknak nem volt ablakuk, egyrészt, hogy minél jobban tartsák a belső klímát, másrészt pedig csak extrém hidegben és éjszaka használták őket. Minden városnak volt egy központi tere, a Central Plaza, ahová a fontos vallási és városi ceremóniák idejére gyűltek össze az emberek. A középső megszentelt tér egy homokágyással volt elkerítve a tér többi részétől, ebbe a körbe csak a kiválasztottak léphettek be. Az ágyás négyszögű volt, a négy sarok a négy égtájat szimbolizálta. A 4-es és 7-es szám külön jelentésréteggel bírt. 7 klánra tagolódott például a közösség, akik körben ülve vettek részt az ünnepségeken. A hét klán a következő: a Hosszú hajúak klánja, Kék klán, Farkas klán, Őz klán, Festőklán, Madár klán és a Vadburgonya klán.
A klánok választott szimbólumai egyben a klántagok feladatainak jelképei is. A Kék klánba tartozók pl. gyógyszereket készítettek, a Hosszúhajúak különleges hajviseletükről kapták a nevüket és ebből a klánból került ki a Békeörző is.
A Madár klán egyrészt madarászásból élt, másrészt hírvivők voltak. A Festőklán tagjai készítették a vörös festéket, és tagjai között voltak a gyógyító emberek is. Az Őzklán tagjai vadászok voltak, a Vadburgonyák növényeket termesztettek, a Farkasok harcosok voltak. A klán tagjai egymás között nem házasodtak, közös ceremóniák során választottak más klánbéli tagokat, az utódok aztán az anya családájhoz, klánjához tartoztak. Itt is, mint általában az indiánoknál, a családi vagyont a nő kezelte és ő hozta meg a családot érintő fontos döntéseket.
A Cserokik számára a béke és a harmónia elérése volt a legnagyobb emberi érték, a gyerekeiket főként példamutatással, erkölcsi tanmesék segítségével nevelték, és nem tiltással.
Híres nyugalmuk legendás volt, egy ízben egy fehér ember megkérdezett egy cserokit, mit mond magában, ha dühös, hiszen nincsenek indulatszavaik. Az indián erre ezt felelte: "Ha mi dühösek vagyunk, akkor a fehér ember nyelvén beszélünk."
Az indián élő faluban meg lehet tekinteni, hogyan készítik használati tárgyaikat, nyilaikat, maszkjaikat, ősi technikákkal, mind a mai napig. Kézzel, egyszerű eszközök segítségével, csendben, elmélyülten.
Munka végeztével a közösség tagjai összegyűlnek egy közös táncra és dobolásra. Megindító és kifejező a tánc: görnyedve, elgyötörten cammognak az elején, nehéz munkát végezve. Majd következik a felszabadulás, az asszonyok megrázzák a hajukat, körbe kezdenek szaladni és incselkedni a férfiakkal. A dob pereg, bumm, bumm, az anyai szívhangot utánozva, az elnyújtott ének visszhangzik a levegőben, minden megtelik élettel és az életnek egy egyszerű, szimpla élvezetével.
(Forrás: főként saját tapasztalat, és olvasmányok, hosszú lenne felsorolni a könyveket. Akit érdekel, rengeteg dolgot tudok még feltenni a cserokikról)
Folyt. köv.

Cseroki ima

Az Élet útján haladok
félve esőtől, széltől,
áldj meg engem, Nagy Szellem,
hogy utamon mindvégig emberként mehessek végig.

(bocsánat, lehet, hogy túl nyers a fordítás)

Könnyek útján

Ma sokat beszélgettem egy kedves barátunkkal, Tracyvel, akit nem is olyan régen ismertem meg, és rögtön a szívembe zártam.

Legalább akkora indiánőrült, mint én vagyok, azaz inkább nagyobb, hiszen ő köztük nőtt fel Alaszkában és Arizonában, testközelből tapasztalta meg mindazt a szellemiséget (és persze ellentmondásosságot) , amit én könyvekből igyekeztem kimazsolázni.

Beszélgettünk az indiánirtásról..a borzalmakról. Hogyan adtak adományként takarókat az indián közösségeknek, amelyek fertőzöttek voltak, és tömegesen hullottak így el emberek himlőben.
Hogyan kergették el a szent földjeikről az ott élő törzseket, mi volt a Könnyek Útja, hogyan kényszerítették a Cherokee indiánokat, hogy elhagyják a földjüket.
(akit érdekel: A hamarosan megjelenő európai gyarmatosítók fokozatosan dél és nyugat felé szorították ki az őslakos Muscogee és Yuchi tözseket is, közöttük a csikaszó és csaktó indiánokat. Az 1830-ban elfogadott Indián-kitelepítési Határozat nyomán 1838-ban és 1839-ben kb. 17 ezer cseroki indiánt kényszerítettek arra, hogy az állam keleti részét elhagyva a mai Arkansas-tól nyugatra lévő Indián Terület-re vonuljon, ellátás, élelmiszer és megfelelő ruházat nélkül, embertelen szenvedések közepette. 4000-en haltak meg útközben, és az útvonal a Könnyek Ösvénye néven vált hírhedtté. Forrás: Wikipédia)


Miért ilyen kegyetlen a világ? Miért erőszakolnak meg mai napig indián nőket? Miért került millió zsidó gázkamrába? Miért folyik a tömegmészárlás Afrikában? Miért irtották ki az ausztrál aboriginálokat? Miért van cigánykérdés? Mi értelme van a terrorizmusnak?

Ezer kérdés, értelmetlen válaszok.

És most jön egy tanmese. Nem csak az erőszakra válasz ez, de nekem sok minden másra is az életemben.

Élt egyszer egy ember. Nagy tervei voltak, jobbá, szebbé, békésebbé, gazdagabbá akarta tenni a világot. Küzdött, harcolt, de nem ment semmire. Rájött, hogy talán túl sok mindaz, amit szeretne. Elhatározta, hogy a városában fog értékes munkát végezni, a közösséget fogja építeni, ezért fog élni. Küzdött, harcolt, de nem látta eredményét. Rádöbbent, hogy ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Úgy döntött, a legfontosabb a család, ezért fog élni. A gyerekeiért, a társáért mindent megtesz, hogy békében és boldogan éljenek. Számtalan kudarc után rádöbbent, hogy ez sem működik, túlságosan sokat akar. Ekkor elhatározta, hogy önmaga fejlődését fogja szolgálni, azért fog élni, hogy ő minél jobb ember legyen.
Ahogyan előrehaladt a fejlődés útján, rájött, hogy minél kerekebb és jobb ember, úgy egyre boldogabb és kerekebb a családja is. Boldog és sikeres családja felvirágoztatta a közösséget és új színeket vitt az emberek életébe...és ettől a világ is sokkal jobb lett..

Miért nem jó a nőknek soha semmi?

Hehe. Van erre egy csodaszép indián mese. A Nap és a Hold meghiúsult házasságáról szól.
A Nap óriási szerelemre gyulladt a Hold iránt. Elhatározta, hogy senki mást nem vesz feleségül, csak őt. Megkérte a kezét, a Hold azonban feltételt szabott.
"Ha hozol nekem egy olyan ajándékot, amely tökéletesen rám illik, hozzád megyek"- mondta.
A Nap gondosan megmérte a Holdat, és elvitte neki a leggyönyörűbb ajándékot, amelyet csak talált. De a Holdra nem illet tökéletesen, mintha hízott volna kicsit.
A Nap újra megmérte, majd újabb ajándékot vitt. Ezúttal a Hold fogyott, az ajándék ismét nem passzolt.
A Nap újra és újra megmérte, de a Hold mindig más és más volt, a ruha soha nem illett rá.
A szerelmük így soha sem tudott kiteljesedni.

Az indiánok ékszereiben szinte mindig jelen van egy kis fényesre csiszolt kagyló-a "változó nő". Mindig más és más, attól függően, hogyan játszik rajta a fény. Alakja, szépsége azonban állandó.

Számomra mindig megdöbbentő, milyen ösztönös tudás ez a női természetről- természetről, mely nem dac, nem kielégítetlenség (mert a Hold ugyanúgy vágyik a nászra, mint a Nap), hanem egyszerűen a szubsztanciája az állandó és folytonos változás.

A nagy álom

(Az idézetek Robert Moss Tudatos álmodás című könyvéből valók.)

Korábban írtam a "nagy álom"-ról, azaz az igazán nagy jelentőséggel bíró álomról. Mióta ezt láttam, nem emlékszem az álmaimra, sem részletekre, sem pedig hangulatokra. Valamiféle szünet állt be bennem, úgy érzem, fel kell dolgoznom, meg kell emésztenem valamit. Érdekes, mert kevés részletére emlékszem, mégis óriási jelentőségűnek érzem.

Mit mondanak erről az irokézek?
"A hagyományos irokéz felfogás értelmében az álom egészen más, mint amit a nyugati társadalmakban élő emberek többsége-legalábbis mostanáig- gondolt róla. Szerintük a "nagy álmok" kétféleképpen érkezhetnek. Egyik esetben alvás közben, amikor az álmodó kiszabadul a testéből, megszabadul idő- és térbeli korlátaitól. Az álomlélek messzire elkószálhat szabadon, ellátogathat a jövőbe és a múltba, az alvó testtől távol eső helyekre mehet, bejárhatja az ember számára rejtett létsíkokat, azokban szellemekkel és ősökkel találkozhat. Másik eshetőség, amikor az álmodót látogatja meg szellemlény, aki bármilyen alakot magára ölthet- felveheti valamely elhunyt rokon alakját, megjelenhet madár, állat vagy isten képében, akár még földönkívüliként is, ha neki úgy tetszik.
Tehát az irokéz szempontból "nagy álomnak" tekintett jelenség részben az álmodás idején megélt testen kívüli élmény (ami úgy néz ki, széles körben ismert, természetes jelenség, és alighanem mindenkivel megesik, akár emlékszik rá ébredés után az ember, akár nem). Amikor érdekes vendég érkezik hozzánk álmunkban, előfordulhat, hogy egy másik álmodó jön el hozzánk, aki (testen kívüli alakban) éppen a mindenségben barangol. Ám az sem kizárt, hogy a mi fizikailag érzékelhető világunk síkján kívüli lény látogat meg.
A "nagy álom" a tartalmassága és eredete alapján különböztethető meg a jelentéktelenebbektől. Létfontosságú adatokat közöl az álmodó egészségével, fizikai túlélési lehetőségeivel kapcsolatosan. Az álmodót a spirituális tudás mélyére vezetheti, szövetségesként támogatja, illetve életünk igazi céljára emlékezteti."

Szellemlényekkel, testen kívüli utazással nem szembesültem..de valami nagyon mély üzenet érkezett- amit még igyekszem megfejteni, megérteni, vagy hívni szövetségest, újabb álmot, hogy tisztábban lássak.
Talán ezért kaptam most néhány nap amnéziát az álmokban, hogy tovább tudjak haladni..nem tudom..

Álomélet

Érdekes, mert ahogyan az ember elkezdi tudatosítani magában, hogy vissza akar emlékezni az álmaira, előbb-utóbb sikerül is neki megtenni.
Tegnapelőtt éjszaka álmodtam. Az irokézek szokták "nagy" álmoknak hívni, amikor valami nagyon fontos üzenet érkezik hozzád- így éreztem én is.
Az üzenet világos, de az utak sokfélék. Gyakran eltöprengek azon, hogy mindenkinek valóban van-e egy előre kijelölt útja, és mindegy, melyik vargabetű is téríti el út közben, végül kilyukad ugyanoda?
Érdekes film volt A nő kétszer. Két szálon fut a cselekmény, egy aprócska esemény dönt el mindent- ám a végeredmény meglepő módon mégis ugyanaz.
Érhetőbben. Lány siet haza a munkából, eléri az utolsó metrót. Hazaér, és rajtakapja a barátját egy másik nővel. Elköltözik, változik, megismerkedik valakivel, szerelmet talál.
Második szál: nem éri el a metrót, a lány időben elpucol a lakásból, nem költözik el, de a kapcsolat idővel megromlik, végül ugyanazzal a pasival ismerkedik meg, mint a fikció előző verziójában.
Sors? Szabad akarat?
Tegnap láttam egy filmet. Nem tudom, hány éve nem láttam akciófilmet, nem érdekelnek. Valami miatt ezt küldték nekem. A címe: Wanted.
Leszámítva a fröcsögő vért...érdekes üzenet volt.
Átlagos srác, neurotikus, nem találja önmagát. Mindenki kihasználja, nem tud nemet mondani, nem tudja, ki is ő valójában, merre tart. Egyik pillanatról a másikra megfordul az élete, egy szervezet különleges feladatra képezi ki. A Sors kezének tartják magukat, azokat az embereket kell megölnie, akiknek a nevét a Sors vetőszéke dobja ki. Úgy érzi, feladatot talált, úgy érzi, a világnak szüksége van rá. Nem látja, hogy tévúton jár, hogy mellékvágányon menetel. Sérül, ütik, keményedik, öl, pusztít, rombolódik ő maga is. Meghal, feléled, vívódik, vérben fürdik.
És az igazság pillanata, amikor minderre rájön, és elpusztítja a maga démonait. Nem akarja többé a Sorsot igazgatni, elfogadja, ki ő, és hova is tart. Mivé vált, mit tett, és tovább él.

Mi volt az álmom? Vér folyt belőlem, belülről. Elborította a lábamat, lecsorgott a lábfejemre. Olyan vér, amikor valaki meghal és valaki újjászületik. Ki hal meg és ki születik újjá? Hol az új gyerek, aki belőlem fogan?

Egy Cherokee reggeli dal..

Álomnapló-miért van erre szükség?

Ha nagyon profánul akarnám megfogalmazni a miértet, azt írnám, azért, mert szüksége van mindenkinek a tudatalattiból a tudatosba emelni mindazt, amit megél, átél- ami a bensőjében van. Ami tudattalan, az mindig irányíthatatlan erő, szorongás, kerülő út formájában tör elő, és inkább épít, mint rombol.
Engem minden kutakodás során szinte megrémít, milyen tágak az emberi határok, mennyi világ lakozik bennünk, mennyi emlék, kötelék, érzelem raktározódott el az elme-lélek poros polcain. Egyszerre csodálatos és egyszerre félelmetes világ önmagunkkal találkozni.
Az álmok hihetetlen erejűek, sokszor azon gondolkodom, valószínűleg ezért nem emlékszünk nagy részükre- túl intenzív, túl sok lenne befogadni, megemészteni.
Mert persze egy éjszaka alatt álmodunk, többször is, ha emlékszünk rá, ha nem. Becslések szerint életünkben legalább 6-7 évet álmodással töltünk!!
A tudattalan tájain való barangolás pedig csak a kezdet..
Az indiánok úgy tartják, álmunkban közvetlen kapcsolatba kerülünk a szellemekkel, az ő üzeneteik érnek el így hozzánk. A legtöbb törzs ezért készít például álomfogót, amely egy hajlított vessző köré tekert mandalaforma-többnyire egy türkizkő betéttel- és madártollakkal ékesítve, mert úgy tartják, a háló megfogja és távol tartja az álmunkba betörni készülő ártó szellemi lényeket. Nekünk évek óta jó szolgálatot tesz, mert nincsenek rossz álmaink- vagy legalábbis nem emlékszünk rájuk.

A videón egy kis varázslat látható, álomzene csodás képekkel, melyek ugyan néhol a giccs határát súrolják, ám élénken érzékeltetik az álomvilág misztikumát, és..persze az indiánok egyedi világáról is egészen érzékletes képet nyújtanak.

A dal végén egy indián vers olvasható:

If you listen close at night
you will hear the creatures of the dark
all of them sacred-the owl, the crickets, the frogs,
the night birds,
and you will hear beautiful songs,
songs you never heard before.
Listen with your heart.
Never stop listening.

Álommunka

Ma volt az első nap álomnaplóírás-téren.
Érdekes volt megfigyelni, mennyire csalóka az emberi tudatosság és emlékezet.
Amikor félálomban voltam, emlékeztem több éjszakai álomra is. Hangulatra, színekre, részletekre. Amikor felébredtem- illetve felébresztettek a gyerekek-, az álmok nagy része elillant a fejemből, szinte varázsütésre. Valami fátyolos emlékfoszlány úszott bennem, gyorsan a tollért, füzetért nyúltam. És itt jön az újabb amnézia, mert amikor tudattalanból tudatos szintre emelné az ember- azaz leírná-az álmokat, szembetalálkozik egy újabb kapuval. Olyan ez, mint egy szűrő, amin keresztül újabb "információk" ragadnak fenn-és ami lejön, az egyfajta tisztított esszencia, de nem egész.

Az indiánok azt mondják,az álomélet legalább annyira való, mint az ébrenlét. Az enyémet egyelőre még homály fedi.

Egy kis álom-zene a témához..
Szívesen várok hozzászólásokat, ötleteket!

Indián törvények

Egyet-kettőt nem ártana nekünk is betartani belőlük..

1. Az indián első kötelessége az engedelmesség.
2.A harcos legkiválóbb tulajdonsága a bátorság.
3.Szeresd és segítsd testvéreidet (embertársaidat).
4.Tégy valami jót mindennap.
5.Játszd becsülettel az Élet játékát.
6.A pipa elszívása a megtisztelés és barátság jelképe.
7.Légy az erdők nemesembere.
8.Gyarapítsd a természet szépségeit.
9.Szeresd a csöndet, az elmélyedést és az imát.
10.A becsületszó szent.

Forrás

Egy rendkívüli ember

Boldog vagyok, hogy megismertem Farkasok Fiát..
Amikor gyerek volt, a szüleivel együtt egy magas hegycsúcsra mászott.
Az édesanyjától ekkor ezt a tanítást kapta:
"Minden ember egyedül indul el az Úton, és egyedül érkezik a végére. Vannak emberek, akik egyszer keresztezik az utadat, némelyek néha feltűnnek, néha előbukkannak a rengetegből. Vannak, akik szorosan melletted haladnak, és sokáig veled vannak. Minden ember ajándék az Életadótól, mindenki más és más értéket hoz az életedbe. Minden embert ezért a neki kijáró tisztelettel övezz, és tégy meg mindent érte, amit abban az adott pillanatban megtehetsz. A lelked legmélyét add, mert nem tudhatod, vajon látod-e még valaha, vajon keresztezitek-e egymás útját újra."

Indián goodbye

Hét végén ismét a Conner Prairie múzeumban jártunk a gyerekekkel. Van ott egy indián telep, egy Delaware indián avat be népének máig is élő szokásaiba. Tapintatos, ha kérdezzük, felel, de nem "tukmál" sem filozófiát, sem hagyományt.
Minden alkalommal megállunk egyet énekelni, zenélni, dobolni vele- ő a vízidobját pergeti (mely egy rézedény, 1/3 részéig vízzel megtöltve), és állatbőr van rá kifeszítve, melyet használat előtt megnedvesít, hogy a bőr be ne repedjen az ütésektől. Kis tökből készült csörgőt ad a kezünkbe, melyben az eredeti magok vannak, ezek csörögnek, nyele tele csodás gyögyfűzött mintával, tetején lószőr csomó. Mikor kérdezem, hogyan tanulható ez a gyönyörű hímzés, csak annyit mond, életforma- megtanulod, s mint egy rutin, csukott szemmel megy-egyfajta meditációban. Elképesztő, hogy ilyet emberi kéz művel..
A dalok pergő ritmusúak, az ének mindig kicsit fájdalmas, nyekergő, elnyújtott, olyan, amit utánozni is csak csukott szemmel lehet- ezzel is kizárva a hétköznapi valóságot..Hihetetlen élmény belekerülni egy ilyen bűvkörbe, egy másfajta, sokkal kevésbé földi valóság érzetét adja.
Búcsúzáskor csak ennyit mond, Delaware nyelven: LAH-pee k-NOWL-wich, ami annyit tesz, "bízom abban, hogy még látjuk egymást"..
Az indiánoknak ugyanis nincs szava a búcsúra, mert úgy tartják, túl végleges.
Bízom abban, hogy látjuk még egymást.
Így köszönnek el.
Azt hiszem, én is így fogom tenni, Amerika.

Gondolatok Anyák Napján

Próbálom "leállítani" magam, és nem folyton indiánokról írni, de nehéz lesz. Néhány gondolat jutott az eszembe az előző teremtéstörténettel kapcsolatosan, de ennek már vajmi kevés köze van az indiánokhoz..legyen inkább Anyák Napi gondolat..

Néhányszor a pow wow ideje alatt abbamaradt az éneklés, tánc és dobolás, és néhány öreg indián mesélni kezdett a meséikről, a régesrégi hitvilágukról. Fura volt, mikrofont látni egy tollruhás ember kezében- de hát ez már egy új kultúra a régi csontjain.
Recsegő, reszkető hangon beszélt az öreg, mesélni kezdett arról, hogyan is keletkezett a világ, és mivégre. Aztán egy pillanatra megállt, és jelentőségteljesen végignézett a gyöngyös, sallangos ruhába öltözött asszonyokon, majd folytatta mondókáját. "Ugye tudják, hogy a mi hitünk szerint az Istenek először az asszonyt teremtették? Belőle indul ki minden élet, ezért övezzük különös tisztelettel az asszonyainkat"..
Valahol olvastam, hogy az indiánoknál a férfi testesítette meg a maszkulin erőt, bátorságot, aktivitást, az asszony pedig a szellemit. Szerintem ez olyan szép, mert egyszerre mindkét nem a maga lényegében bontakozhatott ki.
Az inkák Pachamamát, a Földanyát hatalmas tisztelettel övezték, hiszen belőle sarjadt ki az élet, belőle van minden.
Fura, egyszer csak ez a szép egyensúly elkezdett billegni, felborulni, férfiuralommá válni, majd jöttek a harcos feministák, ez sem volt jobb, most pedig a nők furán billegnek egyik oldalról a másikra. Szinglik, kosztümbe bújt maszkulin karrieristák, gyerek-munka-önérvényesítés malmában örlődő túlhajszolt anyák,jajjajj..

Néha magam sem tudom, mi a jó, hol a balansz. Egy Popper-könyvben olvastam egy kis anekdotát egy tündöklően tehetséges zenészről. Húszas éveiben férjhez ment, gyerekeket szült. Majd, mivel jó anya szeretett volna lenni, egyre kevesebb fellépést vállalt, minek következtében egy idő után már csak apró vidéki kultúrházakban lépett fel. A gyerek-hivatás malmában felörlődött végül a házassága is, ő maga pedig így fogalmazta meg kudarcait: "Ez lett belőlem. Csapnivaló zenész lettem, rossz feleség és anya." No, hol a balansz?

Nem tudom, mi a gyógyszer, de azt is látom, mennyi zűrzavar van a világban, mennyire jó lenne valami ösztönös "tudás" a világ dolgairól a folytonos értelmi-anyagias helyett.

Szabó Judit így ír Sophia című könyvében a női energiákról:
"Az légy, aki vagy! Ebben foglalhatjuk össze a Nagy Ősanya spirituális tanítását..Amikor életünk válságba kerül, és egy kietlen sivatagban érezzük magunkat, ahol nem látjuk a kifelé vezető utat, akkor befelé figyeljünk..Mindannyiunknak sokféle álarca van, ami mind idegen valódi egyéniségünktől, de ezt csak akkor vesszük észre, amikor már levetettük őket. Addig abban az illúzióban éltünk, hogy ez a szépen kifestett kép én vagyok. Az élet nagy válságai megtanítanak arra, kik is vagyunk valójában. Az őszinteség sokszor fáj, de nagy gyógyító ereje van. Úgy érzem, ez az érték fájdalmasan hiányzik a mai világból."

No, hát..ideje visszahozni..Boldog Anyák Napját!

Irokéz teremtéstörténet

Ezt a történetet egy irokéz asszony adta nekem, élvezzétek, olvassátok!(bocs, ha a fordítás nem elég élvezhető)

Régesrég, amikor még nem éltek emberek, az Égi Világban az Égi Emberek éltek. Ebben az időben még nem volt nap, minden fény annak a hatalmas égi fának a fehér szirmaiból áradt, amely az Égi Emberek Vezérének háza előtt állt. Az Égi Vezér egy fiatal asszonyt vett feleségül. Az Égi Asszony nemsokára várandós lett egy kisgyermekkel.
Az Égi Világban azonban élt egy bosszantó, ármányos lény is, a Tűzsárkány, aki mindig igyekezett álhíreket terjeszteni a birodalomban. Most sem tett másként, az Égi Vezér fülébe azt duruzsolta, hogy a gyermek, mellyel az Égi Asszony viselős, nem az övé. Az Égi Vezér hatalmas haragjában és féltékenységében gyökerestül kitépte a fát háza elől, és beledobta a feleségét abba a hatalmas lyukba, amely a fa kitépett gyökere után keletkezett.
Az Égi Asszony elkezdett zuhanni a hatalmas, végtelen, sötét vizek felé. A madarak megszánták, és utánarepültek, gyengéden segítették, lassították a zuhanást. A víz állatai eközben összegyűltek, és igyekeztek földet teremteni a fogadására. A teknős azt ígérte, hogy erős hátán megtartja a keletkező világot. A tengeri állatok a víz alá merültek tápláló földért. A pézsmapatkány bukott fel először, szája tele volt földdel, és a Teknős hátára helyezte azt. Az egykori Égi Fa világító szirmai átsütöttek a hatalmas lyukon át, ahol egykor állott, és ez lett a Nap. Mire az Égi Asszony földet ért, már minden készen állt a fogadására, a fű kisarjadt a teknős hátán, a fák elkezdtek növekedni.
Az Égi Asszony egy leányt szült. Amikor a lány asszonnyá érett, viselős lett. Senki sem tudja, ki volt az apa, a Teknős-e, vagy a Nyugati Szél, de nemsokára életet adott két fiúnak-ikrek voltak, de teljesen különbözőek. Egyikük volt a Jó, a másikuk a Gonosz. A Jó úgy született, ahogyan mások. A Gonosz gyorsan, erőszakosan született, az anyja oldalán át furakodott át a világba, így megölte őt.
Az Égi Asszony eltemette a lányát, amelynek testéből csodás növények sarjadtak, a dohány, a kukorica, a bab és a tök. Ezek lettek a későbbiekben a Földön élő emberek legfontosabb növényei.
A Jó és a Gonosz hamarosan férfiúvá értek, és nevükhöz híven tevékenykedtek a világban. A Jó teremteni kezdett, növényeket, állatokat, gyógyfüveket, folyókat. A Gonosz megpróbálta tönkretenni bátyja művét, sebessé, rombolóvá változtatta a folyókat, és vándorköveket teremtett; mérgező növényeket, tüskéket kreált, betegségeket, szörnyeket küldött a világra. A Jó és a Gonosz örökösen harcoltak egymással, hogy túlszárnyalják egymás alkotását, de a Gonosz sosem tudta legyőzni a Jót. Végül a Jó megalkotta az embereket, hogy élvezni tudják munkája gyümölcsét. Így kezdődött minden.

Pow Wow- Lebanon, Indiana

Múlt hét végén ellátogattunk egy közeli kisvárosba, ahol részt vettünk egy Pow-wow összejövetelen. Hogy mit jelent ez? Szó szerint a pow wow varázslót, sámánt jelent, illetve varázslószertartást- és egyben egy hagyományos indián ünnep neve is. Az Észak-amerikai indiánok évente többször összegyűlnek, hogy hagyományaikat felelevenítsék, közösen énekeljenek, táncoljanak. Az ünnep nyitott, érdeklődőket is szívesen látnak, de sajnos nem akkora az indián kultúra iránti lelkesedés, hogy óriási tömegek özönlenének az ilyen ünnepségekre. Többnyire mindenki "érintett", azaz indián, vagy legalábbis felmenői között vannak "rézbőrűek" (ami nem is a bőrük színét jelenti valójában, hanem a jellegzetes vörös festékre utal, amelyet szertartásaik alkalmával pingáltak magukra).Életem legszebb bókját is itt kaptam, ugyanis egy apacs indián (mérnökként dolgozik egyébként, és csak alkalomadtán bújik tollruhába, viszont csodaszépen dobol és énekel) megállított, és megkérdezte, melyik törzshöz tartozom!!! Máskor utálom, ha a nagy orromra tesznek célzásokat, most viszont igazán jól esett...és ugyan a kék szemem nem valami "indiános", de azért nagyon jól éreztem magam a bőrömben utána!!! Olyannyira, hogy be is álltam egy közösségi táncba a gyerekekkel.
Rengeteg táncot láttunk egyébként, egyik sodróbb erejű, mint a másik. Van külön férfi és női tánc, gyerektánc, gyógyító tánc, halottak tiszteletére járt kegyelettánc, és még sorolhatnám..Az indiánok pedig mint hatalmas, színpompás madarak keringenek tolldíszeikkel a teremben, a sodró-pergő dobritmus a szívedig hatol, egy idő után már az sem érdekel, hogy egy koszos kultúrház rosszul megvilágított termében állsz, és mindezt elsodorta már rég az idő, a harcok, és egy új kultúra sarjadt ki a régi sírján..elfelejted, és beleállsz abba a jelenbe, amit teremtettek pillanatok alatt táncukkal, énekükkel-beleadod a szíved, lelked, ott állsz a pillanatban.

Why we dance-Mari Jo Moore

To dance is to pray,
To pray is to heal,
To heal is to give,
To give is to live,
To live is to dance.

Vagyis..szabad fordításban:

Miért táncolunk

A tánc imádság,
Az imádság gyógyítás,
A gyógyítás adni tudás,
Az adni tudás az élet,
Az élet a tánc.

Képek alább!!!!!!!!!!!!!!!!! És napokon keresztül még sok fontos információ, melyet egy irokéz asszony nyomott a kezembe- és én szeretném tovább adni, annak, akit érdekel, és megérint.

Pow Wow- Lebanon, Indiana

Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse

„Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképpen megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk az emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz.
Hogy elviseled-e a csalódás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e, Isten jelenlétéből meríted életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

-itt találtam