Hazateres

80.
Kis ország a példánk, kevés a lakója.
Egyetlen egy szerszám elvégezhetné ott
akár tíz embernek, akár száz embernek
mindenféle dolgát.
Ám ezt a szerszámot senki sem használja
a bölcs országában.
Fájdalmas a halál, tudja ezt mindenki:
inkább meghal otthon, mégse vándorol ki
a bölcs országából az ország lakója.
Van hajó, van szekér: nincs mivel megrakni.
Van fegyver, van páncél: nincs aki használja
a bölcs országában.
Minek ott az írás? Elég csomót kötni!!
Otthonos étellel, otthonos ruhával,
saját otthonában hazai szokással
boldogul mindenki a bölcs országában.
A szomszéd faluban kakas kukorékol -
kutya ugatása szomszéd falu dolga -
ki törődik ezzel bölcs ember falvában?
Bölcs ország lakója, késő vénségére
nyugalomban hal meg a szülőházában...

(Tao Te King)

Szabó Lőrinc- A belső végtelenben

Szellemem néha a test ágyába merül le
és elivódva, mint a por, mit beveszek,
nézi, bent, szivacsos éjszakába kerülve,
hol a hús eleven tájai ködlenek,

nézi, kábultan és mélyebben, mint szerelmes
test tudja csápjait titokban nyújtani,
azt a kegyetlen és örök gépet, amelyhez
parancsait az ész hiába küldözi.

"Állj meg!" kiáltom, és: "Ne fájj!" s: "Tedd
ezt!" Hiába,
a vak gép odabent csak zörömböl tovább
és akaratomon belül, magába zárva,
külön törvény szerint él bennem egy világ.

-Utaztál valaha, álmodban, képzeletben,
a vér sodrán, amely mint bolond vízesés
föl és alá kering a tűzpiros erekben?
Jártad a szennyek és csodák útjait? És

értettél valamit? Láttad, hogy ég sehol sincs?
Nézted már villogó, álmatlan agyadat,
a szörnyű üzemet, melynél különb pokol nincs
s melyben töviseit termi a gondolat?

Nézted, hogy indul a betegség ostromodra?
S hogy fú vad trombitát benned a szenvedély?
Láttad, hogy hal a láng keserű füstgomolyba?
Láttad, merre lakik a tündértestű kéj?

S láttad, a villamos és feszült idegekben
hogy futnak idegen parancsok szerteszét,
parancsok, melyeket ha megkap, beleretten
híres, nagy lelked, és érzed, hogy nem egyéb,

nem több akaratod, e dölyfös, hiú szolga,
mint érzékeny lemez vagy néma óralap,
amelyről az erők birkózását szorongva
olvassa, míg lehet, a mérnök öntudat?

Ó, mily titokzatos szövetség, zsarnok állam
a test, melyben a szent, kormányzó kémia
erők és anyagok lüktető mámorában
teremt és alakít, mindennek rokona,

mindenség maga is-be vad és érthetetlen
és új világ vagyunk, mikor egyszerre, mint
barlangi utazó, a belső végtelenben
parányi szellemünk riadtan széttekint!

New Orleans, Louisiana

Fogadjunk, hogy két dolog eszedbe fog jutni erről a városról. Jazz és hurrikán. Talált?
Éjszaka érkeztünk ide, pár órás "kitérő" volt a város, de nagyon élménydús, színes. Olyan 11 felé járt, mikor leparkoltuk a kocsit, és sétálni kezdtünk a belvárosban. Fülledt levegő, meleg.
És újra egy kellemes élmény:hihetetlen élő, lüktető város, bicikliző emberek, sétálók, beszélgetők, andalgók, babakocsisok, fiatalok, öregek..Nagyrészt feketék. Hirtelen úgy éreztem magam, mintha én lennék az elefánt a porcelánboltban.
Belekeveredtünk egy utcai zenélésbe. Csak úgy, amolyan örömzene volt, nem meghirdetett koncert. Feketénél feketébb feketék fújták. Volt, aki hátizsákkal, porronggyal táncolt, munkából hazafelé megállva (valami pincérféle lehetett). Volt, aki sörösüveggel, pohárral a kezében, volt, aki tolókocsiban. A hallgatóság kábé 99,5 százaléka fekete. Azt hiszem, kevés pár perces koncertélmény volt ennyire magával ragadó. Mondjuk úgy, egy közös jelen- aztán mindenki megy tovább. Mi haza, Indiánába, a pincér lefeküdni, a babakocsisok lefektetni a babát, a piás kijózanodik, a szőke lány, akivel táncolt, talán átértékeli az éjszakát, a fekete nagyhajú lány túlteszi magát a szerelmi csalódáson.
Igen, jó volt egy kis közös jelen.

"Ó, a Central Parkban
horkoló piás
dzsungel mélyét járó
oroszlánvadász
kínai fogorvos
angol királynő-
A Nagy Masinában egy srófra jár ő.
Klassz, klassz, csuda klassz,
Klassz, klassz, csuda klassz,
Klassz, klassz, csuda klassz-
Sokféle a népség,
A gép ugyanaz."

Bokonon

Vers a tenger hangulatához

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára


A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolászsza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse

„Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképpen megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk az emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz.
Hogy elviseled-e a csalódás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e, Isten jelenlétéből meríted életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

-itt találtam

Szépséges

Egy vers a Bryce hangulatához

Nem építettem kunyhót sem magamnak
És nem szereztem sápadt kincseket,
A vágyaim a végtelenbe laknak
S minden pompád enyém, szent kikelet.

Van éjszaka, hogy oly közel a holdnak
Arany tányérja a kék ég falán
És bánataim oly távol bolyongnak,
A mennybe szálltak boldogan talán.

Az óborokban annyi feledés él
És annyi emlék s úgy tetszik nekem,
Hogy régi életeim szenvedését
Békélt gyönyörrel újra ízlelem.

(Juhász Gyula-Japánosan)

Trabant- A Nap az apa

Ha hatalmadat érezvén egy körmöt levágatsz
és akaratán kívül egy szőke nőt a táncba hívsz.
De egy másik napon egy mikrobuszból intő
hivatalnok látása miatt beteg szíved
majdnem a sírba visz.
De a hatalmat gúnyolod és senki nincs,
aki erősebbnek látszana nálad.
Minden mondatra emlékszel
és minden mondatod telitalálat.

Óriás szívedet derűs mosollyal
a világra büszkén megnyitod
jókor reggel a szemedet is,
keveset alszik negyven fele az ember.
Rekeszes táskádat degeszre tömve
rohansz egy átkozott hivatalba,
Nagy tudásoddal és a régi tekintélyeddel,
Mert az idő halad, gyorsan szaladsz,
felelősséged biztos tudatában,
De egy másik napon rettegve gondolsz
mindarra, ami van és rettegve ülsz otthon a szobádban.
Mert az idő halad, otthon maradsz,
vagy sört öntesz a pezsgőbe egy éjjeli kocsmában.
Lüktető agyadat görccsel, haraggal és indulattal
rövidre zárva.

Ha harc, hadd legyen harc, megduplázod az
összes tétet
És tévedhetetlenül bizonyos vagy abban,
hogy elvesztetted az egészet.
Derűre ború, borúra háború,
most elküldték Kantot a fenébe,
Így kezdődött el a világ vége.

Szétszaladt bárányok között tüzet okádva
halkan emelkedik a szekér,
Illés még éppen odaér.
Jákob egy hatalmas létrával szintén arra szalad,
Vigyáz, nehogy lemaradjanak.
De hiába lángol, mégsem ég el a fenyér,
Nagy csendben vár és hallgat a szél.

A mozdulatlan tájban minden áll csak a kastély
inog, miközben felrepül.
A lemaradt szentek helyett Te ülsz benn
egyedül.
Nyilam kilövöm, repülök át mind a száz szobán,
A százegyediken kendőt hímzel a szófán.

Élnek a kövek mert bennük is erő szalad
Gyémánt hegyen ég el a fény.
A kövek szikráznak és te látod,
Autók ajtaját tépi le a szél.

Tér és idő találkozása, Szellem és anyag elegye
- ez vagyok.
Minden szétdől és közben ropog.
Ahol én járok, áram ívek.
Egyhelyben állok és minden forog,
Nyomomban vannak a detektorok.

A Nap az apa, a Nap az én,
Ez érzéki látomás.
Ott áll egyedül Ezékiel,
Milyen hosszú villanás.
Nagy mágus, átlépted a határt
Sasként csaptam le rád.

Ez lesz az a nap, ha ez az az év,
A legutolsó állomás,
Hagyd el a vizet, hajód repül,
Tejfehér köd száll le rád,
Átváltozol és átváltozott a táj,
Megváltozott örökre már.

A macska elkapott egy madarat és a bokorba
szaladt vele, egy másik madár csivitelt a fán.
A hídra (nekem háttal) egy hangos autó fordult
éppen és a Hold majdnem a szemembe tűzött
volna, de lámpák alá értem én, talán ekkor tért
belém vissza ismét a remény.

Pilinszky János

Milyen felemás érzések között élünk,
milyen sokféle vonzások között
pedig zuhanunk, mint a kő,
egyenesen és egyértelműen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk,pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreborulását.

Áprily Lajos- Karácsony-est

>Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

_________________________________________

Ez a világ és benne én,
tükrök itt, tükrök ott,
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok.

Én vagyok, amit az ezer arc
szétbontott s összekuszált:
a tartalom az én, az egy
s a forma milliárd.

Ezer évig értem dolgozott
a születésem előtt,
s most minden pillanatban én
teremtem újra őt.

És amire nézek, az vagyok:
fű és hajókazán,
és vihar, ha fekete bikák
dübörögnek a menny piacán,

és Kína vagyok, ha eszembe jut
s pilóta a föld felett,
bennem robog a nagy Pacific
és lassú gleccserek

fagynak szemembe, tenyerem
fennsík és kősivatag
s belőlem ballagnak ki a
holdas országutak.

Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás:
fölnézek a holdra s az vagyok,
szemfényvesztő varázs,

varázsjáték: játszom veletek,
gazellák, őzikék,
valakit nagyon szeretek
és fáradok...

Ma még...Mert forog a tükör és
még érdekel ez a sok:
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok...

Nina Simone- Black is the color

Black is the color of my true love's hair
Black is the color of my love so far
Black is her body so firm and bow
Black is her beauty her soul of gold
I carry my love in my heart everywhere
And no matter where I go she is always there

I remember how she came to me
In a vision of my mind
I remember how she sad to me
Don't ever look behind
She sad look ahead
And I would see
Someone always loving me
Her picture is painted in my memory
Without a color of his back
And no matter where I go
She is always there

Pusztai pásztor volt, gyermekkora óta,
Őrizte a falut, ki tudja mióta,
Mikor hamadéve egyszercsak
Mit gondolt és mit nem magába,
Kiment furulyástól nagy Amerikába
Túri Balog János.

Itt maradt mezőstül a falu magára,
De kint, talán már a gép vigyáz a nyájra,
Mert a múlt hetekben a falu nagy ámulatára
Csendesen benyitott a községházára
Túri Balog János.

Nosza, közrefogták, vallatóra vették,
Hej debíz a szavát sem igen vehették.
Annyi kiviláglott, hogy ott sem halt éhen.
Sőt ott is vak legény volt a talpán
Túri Balog János.

Csak később derült ki, lassacskán, magától,
Hogy mi hozta vissza nagy Amerikából.
Mert az ebadtát is! A csillagos égen
A Göncöl szekerét hiába kereste
Túri Balog János.

A Göncöl szekerét, a Fiastyúkunkat,
S a többi drága magyar csillagunkat,
Hosszú éjszakákon, a könnyein át is,
Sehol sem találta.
Ezért jött hát vissza szép Magyarországra
Túri Balog János.

Infinitívusz

Még ki lehet nyitni.
És be lehet zárni.
Még föl lehet kötni.
És le lehet vágni.
Még meg lehet szülni.
És el lehet ásni.