Gondolatok Anyák Napján

Próbálom "leállítani" magam, és nem folyton indiánokról írni, de nehéz lesz. Néhány gondolat jutott az eszembe az előző teremtéstörténettel kapcsolatosan, de ennek már vajmi kevés köze van az indiánokhoz..legyen inkább Anyák Napi gondolat..

Néhányszor a pow wow ideje alatt abbamaradt az éneklés, tánc és dobolás, és néhány öreg indián mesélni kezdett a meséikről, a régesrégi hitvilágukról. Fura volt, mikrofont látni egy tollruhás ember kezében- de hát ez már egy új kultúra a régi csontjain.
Recsegő, reszkető hangon beszélt az öreg, mesélni kezdett arról, hogyan is keletkezett a világ, és mivégre. Aztán egy pillanatra megállt, és jelentőségteljesen végignézett a gyöngyös, sallangos ruhába öltözött asszonyokon, majd folytatta mondókáját. "Ugye tudják, hogy a mi hitünk szerint az Istenek először az asszonyt teremtették? Belőle indul ki minden élet, ezért övezzük különös tisztelettel az asszonyainkat"..
Valahol olvastam, hogy az indiánoknál a férfi testesítette meg a maszkulin erőt, bátorságot, aktivitást, az asszony pedig a szellemit. Szerintem ez olyan szép, mert egyszerre mindkét nem a maga lényegében bontakozhatott ki.
Az inkák Pachamamát, a Földanyát hatalmas tisztelettel övezték, hiszen belőle sarjadt ki az élet, belőle van minden.
Fura, egyszer csak ez a szép egyensúly elkezdett billegni, felborulni, férfiuralommá válni, majd jöttek a harcos feministák, ez sem volt jobb, most pedig a nők furán billegnek egyik oldalról a másikra. Szinglik, kosztümbe bújt maszkulin karrieristák, gyerek-munka-önérvényesítés malmában örlődő túlhajszolt anyák,jajjajj..

Néha magam sem tudom, mi a jó, hol a balansz. Egy Popper-könyvben olvastam egy kis anekdotát egy tündöklően tehetséges zenészről. Húszas éveiben férjhez ment, gyerekeket szült. Majd, mivel jó anya szeretett volna lenni, egyre kevesebb fellépést vállalt, minek következtében egy idő után már csak apró vidéki kultúrházakban lépett fel. A gyerek-hivatás malmában felörlődött végül a házassága is, ő maga pedig így fogalmazta meg kudarcait: "Ez lett belőlem. Csapnivaló zenész lettem, rossz feleség és anya." No, hol a balansz?

Nem tudom, mi a gyógyszer, de azt is látom, mennyi zűrzavar van a világban, mennyire jó lenne valami ösztönös "tudás" a világ dolgairól a folytonos értelmi-anyagias helyett.

Szabó Judit így ír Sophia című könyvében a női energiákról:
"Az légy, aki vagy! Ebben foglalhatjuk össze a Nagy Ősanya spirituális tanítását..Amikor életünk válságba kerül, és egy kietlen sivatagban érezzük magunkat, ahol nem látjuk a kifelé vezető utat, akkor befelé figyeljünk..Mindannyiunknak sokféle álarca van, ami mind idegen valódi egyéniségünktől, de ezt csak akkor vesszük észre, amikor már levetettük őket. Addig abban az illúzióban éltünk, hogy ez a szépen kifestett kép én vagyok. Az élet nagy válságai megtanítanak arra, kik is vagyunk valójában. Az őszinteség sokszor fáj, de nagy gyógyító ereje van. Úgy érzem, ez az érték fájdalmasan hiányzik a mai világból."

No, hát..ideje visszahozni..Boldog Anyák Napját!

Válaszoltam a megjegyzésre is, amit írtál, Kedves Ismeretlen, ugyanezt, de végül inkább úgy döntöttem, új bejegyzésben kiteszem...ha már elindultak Popper nyomán a gondolatok:)

Az ember mindenhol otthonra lelhet, ha önmagában otthonra talált. Ugyanakkor kicsit mégsem..mert olyan ez, mint társsal, és a lelked másik felével...ha Benned béke van, akkor többé-kevésbé mindenkivel, mindenhol jól megvagy. Mégis, van,AHOL jobb, otthonabb az otthon, és van,AKIVEL jobb....
Igen, az anyák lélekben mindig a gyerekeikkel vannak, fájdalomban,örömben egyaránt. Popper szerintem nem is erre értette, azt, amit írt..hanem arra, hogy az életünk legfontosabb, leglényegesebb történéseit mindig egyedül kell megvívnunk..egyedül születünk, egyedül halunk meg, egyedül vészeljük át a szerelem, veszteség, fájdalom kínjait és örömeit..Társaink lehetnek ebben, de a belső munka a miénk. Társak nélkül viszont olyanok vagyunk, mint a kiszáradt kút...
Milyen lehetett az apának? Azt hiszem, ebben az életben valóban nagyon nehéz ígéreteket tenni...örökké..kimondani, és hűnek maradni ehhez..számtalan vihar tépáz mindenkit, lehet az háború, vagy egyszerűen csak egy komolyabb gödör..Talán a leglényegesebb az, hogy mennyire marad hű az ember önmagához, és a társaihoz, mennyire egyenes derékkal áll a viharban...Ígéretet lehet-e tenni egy gyereknek a világháború idején, hogy "ne félj, amíg engem látsz?"...talán bele sem gondolunk sokszor annak a súlyába, amit kimondunk..
Rudol Steiner mondta egyszer, (nemcsak ő) hogy minden kimondott szónak súlya van..teremtünk vele..ő úgy fogalmazott, lényeket, élő organizmusokat hozunk létre a szavaink által. Nem mindegy tehát, mit mondunk..ezt rendről rendre elfelejtjük..az adott szó régen még kötelezett, ma azonban mindenki beszél, egyre beszél, teremt, egyre teremt, és maga sem tudja mit. Persze bódhiszattvának kellene ahhoz lennünk, hogy minden kimondott szavunk felett bizton állni tudjunk, de mégis..lehet, hogy túl hamar ígérünk és túl sokat..és túl hamar mondunk meggondolatlanságokat..ezek visszaütnek..
Talán ezt érezhette meg az az apa, aki azt ígérte a fiának, hogy ne féljen, amíg őt látja...talán, amikor a géppisztolyt szorították a nyakához, akkor a kimondott szó súlyát érezte..
Ugyan, melyikünk nem volt még ilyen helyzetben????

Popper-cikk

A magány az elvesztett biztonságérzetet váltotta fel. "Ne félj, amíg engem látsz" - mondogatta sokáig a nagydarab, sportos apa, az első világháborúban kitüntetett magyar katonatiszt. Azután amikor az apát, már a sárgacsillagos időkben, géppisztolyos nyilas suhancok megverték a mai Nyugati téren, és nem ütött vissza, a tizenéves Popper Péternek rá kellett döbbennie, hogy géppisztolyokkal szemben oda a biztonság.

Ráadásul az addig felépített erkölcsi normák is széthullottak, mert azt tanították neki, hogy nem szabad hazudni. Ám hamis iratokat kapott, és azt kellett mondania, hogy ő Pongrácz Péter erdélyi menekült kisfiú, és az anyukája a nagynénje.

*Apa, kell félni?
*
Majd miután már mindezen túljutottak, tizenöt évesen állkapocstályog-műtéttel kellett szembenéznie. Anyja a műtő ajtajáig kísérte, de tovább nem engedték. "Ha buddhista lennék, azt mondanám: akkor ott volt egy megvilágosodásom, hogy erre engem már megtanított a sors. Arra, hogy anyám bármennyire szeret, nem tud belépni a félelmeimbe, a fájdalomba, ezt egyedül kell végigcsinálnom. Ez ekkor már maradandó tudás lett. Azóta sem akarom az életem lényeges terheit rátenni másra."







Popper Péter a fiának, aki sok szorongással kezdte a fiatalságát, már nem merte azt mondani, hogy ne félj, amíg engem látsz. "Mitől tudom én őt megvédeni? Más szöveget írtam elő magamnak. Azt mondtam: te, Gabi, sokat félsz feleslegesen. Annyira bízz meg bennem, hogy én majd szólok, ha tényleg félni kell valamitől." Ebből persze adódtak komikus szituációk is, amikor az esti vendégek előtt Gabi megjelent pizsamában, és megkérdezte: apa, kell félni? Még nem - hangzott a válasz, és megnyugodva mehetett aludni.

*Sokfelé odadugtam az orromat*

Egy angyalföldi családi ház nappalijában ülünk. Nem sikerült étterembe csábítani. "Egyrészt nem eszem húst, másrészt nem ebédelek" - jött az e-mail, ellenben szívesen lát a lakásán. Lurkó kutyával azonban nem egyszerű megértetni, hogy vendégek vagyunk, a szálkásszőrű tacsi öntörvényű lény. Ám amikor belekap fotós kollégám bokájába, Popper igazolja, hogy válságos pillanatokban azért még ő a falkavezér. Lurkó számára befejeződött a társasági élet.

Nem lehet könnyű a házi hierarchiát fenntartani, különösen, mert a tacskónak biztos otthontudata van, a pszichológus viszont "szellemi kóborkutyának" írja le magát. "Nagyon sokfelé odadugtam az orromat, szellemi iskolák, vallások, misztikus társaságok, politika, és sehol sem tudtam megmaradni. Volt, ami tetszett, de ez nem jelentett többet számomra, minthogy szellemileg felemeltem a hátsó lábamat és odapisiltem, hogy na, ez jó hely, ám továbbmentem." Élt buddhista kolostorban és Indiában is egy darabig, bejárta szinte az egész világot. Mégis, ma is csak úgy tudja meghatározni magát, hogy "a saját hitemhez hűséges kétkedő vagyok." Ez a popperi magánvallás. Meggyőződése, hogy kétely nélkül nincs hit, csupán fanatizmus. "Azt meg nagyon utálom". Nincsenek bizonyosságok, vallja a "bizonytalanság guruja" (ahogyan tanítványai nevezték el a bölcsészkaron) és ezt vállalni kell, emberi kapcsolatokban, hitben, világszemléletben egyaránt.

Soha nem tudja kikapcsolni a kritikai érzékét. Nem iktatta ki akkor sem, amikor Izraelben tanított, és egy könyvet akart összehozni a zsidóságról mint lelkiállapotról. Az egyik alapgondolata az volt, hogy a pszichés sajátosságok között nagyon fontos az önirónia, s a zsidó vicceket zsidók találják ki, és ők is tudják igazán ízesen elmondani. Példaképpen Kohn-vicceket hozott fel. "Na most gondolja el, hogy én Izraelben ezzel micsoda népszerűségre tehettem szert! Teljesen elrontottam a dolgomat az ortodoxiával, természetesen. De nekem tök mindegy, hogy az agresszív fanatizmust zsidók, magyarok vagy indiánok képviselik. Nem fogadom el."

*Csak égboltot cserél*

A háborús élmények hatására - 14-15 éves korában - többször is külföldre akart szökni. Elkapták, hazavitték, és apja, aki akkor már magas funkcióban volt, általában úgy intézte el a dolgot, hogy valamilyen áldiagnózissal befektették a Kútvölgyibe. Később, amikor már átléphette a határokat, mindig visszajött, mert azt tapasztalta, hogy aki nem találja meg a saját szellemi útját Magyarországon, az Tibetben sem fogja megtalálni. "Terentiusnak igaza van, amikor azt mondja, hogy csak égboltot cserél és nem lelket, aki áthajózik a tengeren."

Nem gondolja, hogy a kultúráját, az anyanyelvét, a szokásait, a gondolkodásmódját, az ízlését, az ügyintézések rejtett útjainak ismeretét illetően tudna még ennél is jobban asszimilálódni. Egyébként is, ha egy népnek nincs baja a saját identitásával, akkor gazdagodásnak éli meg a sokféleséget. "Csak amikor meggyengül a belső kohézió, akkor lesz megint nagyon fontos a nemzeti, a faji kérdés, a rasszizmus, mert az marad már csak összekötő erőnek, hogy aki magyar, velünk tart!" Ezért is érzékeli úgy, hogy manapság az integrációval van baj, és nem az asszimilációval. "Hiába illeszkedik valaki be, akkor is van egy előítélet, amit az érintett vagy beépít és elvisel, vagy nem." A nevelt lányának, aki mindenre érzékenyen reagált, egy napon azt mondta: nem lehet úgy élni, hogy mindennap megsértődsz valamilyen hülyeség miatt! Ma New Yorkban lakik. Popper Péternek viszont az egész abszurd helyzetről Kellér Dezső jut eszébe, aki egyszer mesélte, hogy amikor munkaszolgálatos volt, megkérdezte tőle az őrmestere: tud-e arról, hogy aki azt a verset írta, hogy "Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország", az zsidó volt, és lágerbe került? "Alázatosan jelentem, tudom" - mondta Kellér. Borzasztó, csóválta a fejét az őrmester. "Hát hogy nem tudtak erre egy jóravaló keresztény embert találni?"

Tág asszociációkkal adomázik - a könnyed, szemléletes előadásmód tette olyan népszerű előadóvá, bárhol tanított. Akármilyen súlyos dolgokat mond is, rögtön feloldja egy sztorival. S bár "az ember végül csak veszít", de "csoda végül mindig eshet. Vonuljunk rendben csak tovább!" - idézi be optimista végkicsengésként a popperi magánvallás Kurázsi mamát. Egyik kedvenc visszatérő története szerint a XIX. században pontosan kiszámították, hogy 2030-ra negyven centi lótrágya borítja majd Budapest utcáit. Csak hát közben feltalálták az autót.

*Nincs egy új ötlete a szocialistáknak vagy a Fidesznek, se
*
Így annak sincs igazán drámai éle, amikor arról beszél, hogy jövendő nagy konfliktusokat lát körvonalazódni. A fehér ember mítosza, ami egyébként is csak egy nagyon rosszízű öntömjénezés, letűnőben van. A világ politikai vezérlése, a civilizáció centruma, amely valaha nyugatra mozgott el, most visszamegy keletre, elsősorban Kínába. "Ezek a népek most értik meg, mint jelent jól élni, rendes lakásban lakni." Ebből nőhet majd ki az alapprobléma, az iszlám valószínűleg csak egy epizód a konfliktusok sorában. Közben pedig az európai kultúra nagy válságban van, tanácstalan; szerveződik, de nem tud választ adni arra, hogy mi az európaiság. "Egyénileg még meg tudom mondani, hogy ez a belső drámai küzdelme az embernek önmagával." A saját magával való, mindhalálig tartó belső harc teszi az európait európaivá. Ha valaki ezt feladja, akkor csak fehér ember marad. De hogy mit jelent mindez társadalmi síkon? "Nincs válasz, s ez valami zárórája ennek az európaiságnak. Azt gondolom, hogy egy hanyatló kultúrában élünk, ahol Magyarország kicsit elöl jár a morális és szellemi hanyatlásban."

Ami nálunk történik, mondja Popper Péter, az nem lóg ki az általános nemzetközi trendből, de a dolog bornírtsága igen. A csábítás - hogy legyél fehér ember, de ne legyél európai - szerinte ott tart: attól vagyok különb, hogy nem születtem valaminek. Nem vagyok cigány, nem vagyok zsidó. Ez egy fokkal még annál is rosszabb, mint amikor az arisztokraták azt gondolták: attól különbek, mint a másik, mert beleszülettek valamibe. "Darvas Iván mindig azt mondta, hogy a csehek valahogy európaiabbak, mint mi. Úgy látom, igaza van. Ugyanezt a hanyatlási folyamatot Prágában kisebb trauma megélni, mint itt."

Sokáig "odacsóvált" a politikának, de azt mondja, most már nagyon unja, mert fantáziátlan. "Ezeket a jelszavakat jobbról is, balról is hallottam már gyerekkoromban. Nincs egy új ötlete a szocialistáknak vagy a Fidesznek, se senkinek. Ugyanazt ismétlik, ami már tizenötször elpuffant a magyar történelem során." Abban, hogy felhagyott a politikai publicisztikával, közrejátszott: "én azt látom a baloldalon, hogy elképesztően tehetségtelenek. Sodródó politikát látok, koncepciótlanságot."

*Az SZDSZ megharagudott rá*

Pedig jó darabig még kitartott a szocialisták mellett azután is, hogy leköszönt a Horn Gyula melletti tanácsadói szerepéről. "Azt láttam, hogy karácsonyfadísznek használ csak, és azt hiszi, én majd biztosítom a pesti zsidóság rokonszenvét." Amúgy Horn már akkor sem hallgatott rá, amikor - még az 1998-as választások előtt - Popper egy véletlen zürichi találkozón arról győzködte, hogy győzelem esetén se legyen miniszterelnök. "Később azt mondta, hidd el Péter, nem lehetett megcsinálni. Magyarországon olyan a politikai struktúra, hogy csak a miniszterelnöknek van hatalma. Egy minisztert bármikor fenéken lehet rúgni." De lesöpörte Horn akkor is, amikor azt tanácsolta, hogy 54 százalékos többséggel kormányozni kell és nem koalíciót kötni. Az SZDSZ viszont megharagudott rá.

Egyszer azután azt mondta a szocialistáknak, hogy már csak egy gézai feladatuk van politikailag: megtalálni azt a Vajkot, akiből a szocialista Szent Istvánt meg lehet formázni. "Csend, és azután kiderült, hogy mindenki azt hiszi magáról, hogy ő lehet az. Többet nem hívtak meg."

A baloldalon - teszi még hozzá -, ha észrevették valakiről, hogy politikailag tehetséges, hát kinyírták, mint riválist és konkurenciát. "A Fideszben is több koncepciózus politikust látok, mint a baloldalon. El kell ismernem." Ám továbbra is erős benne az olyan karizmatikus vezetőtől való félelem, aki úgy gondolja, hogy politikusnak lenni nem foglalkozás, hanem küldetés. Nem szereti a hit kérdésének a belekeverését a politikába, miként a történelmi tapasztalat is arra inti, hogy ahol túl nagy lett a kupleráj, ott mindig felbukkant egy pasas, aki diktatúrával csinálta meg a hatalmát.

Úgyhogy ma sok olyan politikai erő van, aki ellen jó szívvel szavazna, de nem lát olyat, aki valamilyen társadalmi kibontakozást kínálna. Csak a mítoszteremtés iránti hajlandóság erősödik, mert az élet túl bonyolulttá vált, túl sokfelé kellene alkalmazkodni, több az elvárás és az információ, mint amit az emberi agy fel tudna dolgozni, vagy érzelmileg fel tudna fogni. "A fanatizmus ebből a helyzetből kihúzza az embert, mert minden egyéb információt lesöpör magáról, és marad az, hogy én csak ez vagyok, csak az vagyok." De kettészakadás korábban is többször volt már a magyar történelemben - pogányság-kereszténység, kurucok-labancok -, úgyhogy ami ismét bekövetkezett, pszichológusi szemszögből hagyományos pszichés állapotnak tekinthető. Popper nem is ezt tartja a legnagyobb problémának, hanem azt, hogy lezüllik az ország. "Lezüllött orvostudományt látok, egészségügyi reform ide vagy oda, lezüllött pedagógiát, lezüllött adminisztrációt." Az ő új mítosza a kisközösségek erejében fogalmazódik meg, az az iránti bizalomban, hogy talán védelmet nyújtanak a teljes morális lezülléssel szemben. "Mert a kisközösségekben, legyenek Krisna-tudató hívők vagy repülőgép-modellezők, még megvan az igény, hogy fogódzunk egymásba, próbáljuk egymás lelki épségét megőrizni ebben a széteső folyamatban."

Hiszen csoda végül mindig eshet. Rendben hazavonulok hát.

(adatvédelmi szempontból:))) A cikk a www.fn.hu -n jelent meg)