Teotihuacan, Mexico

Teotihuacán a romváros azték neve, amelynek jelentése „Az istenek helye”, „A hely, ahol az emberek istenekké válnak”. És valóban van ebben a grandiózus helyben egyfajta atmoszféra, ami felemeli az embert egy kicsit az istenek világába..No meg persze a rengeteg lépcsőmászás utáni kellemes fáradtság, s az elégedettség, mikor a szédítő mélységbe lenézel, fejed az eget érinti, de a lábad még a földön..
A legenda szerint itt gyűltek össze az istenek, hogy tanácsaikkal segítsék a város megalapítását. Nem az aztékok építették, de szent helyként tisztelték.
A település építése i. e. 300-ban kezdődött. A város 150 és 750 között virágzott. A világ egyik legnagyobb városa volt, kb. 200 ezer ember élt itt.
650 után a város hanyatlásnak indult, sikere és gazdagsága végetért. 750-ben valószínűleg a toltékok feldúlták és kifosztották. A város ezt követően leégett, lakói elhagyták.
A város alaprajza egy négyzetes háló, amely egy széles főutca, a „Holtak útja” köré szerveződött.(a képeken jól látható) Érdekes, hogy régen ezen az úton meneteltek a szakrális szertartásokra készülő papok, emberáldozatok..ma pedig zsibvásár van itt, kattogó fényképezőgépekkel felszerelt turisták..
Az út Quetzalcoatl templomától az utca északi végében található Hold-piramisig vezet. Az utcában – a központi sétány szomszédságában – található a Nap-piramis is. Az utat az aztékok a romok maradványaiból alakították ki.
A „Holtak útja” mentén 75 templom romja sorakozik, amelyeknek képein későbbi civilizációk istenei láthatóak (Chalchiuhtlicue – Vízistennő, Tláloc – Esőisten, Quetzalcóatl – Tollas Kígyó). Az egyik képen Queztalpapalotl temploma látható, melyen nyomokban megfigyelhető még a bíborvörös festék- ilyen színűek voltak valaha a piramisok, templomok is, valamit a gazdag faragások, és egyik-másik helyen megmaradt néhány obszidián, mellyek gazdagon díszítették szentélyeiket. Még így, romjaiban is lenyűgözőek.
A Nap-piramis a világ harmadik legnagyobb piramisa, Teotihuacán legnagyobb, legrégibb épülete. A régészek a piramisban egy 100 m hosszú alagutat fedeztek fel, amit az aztékok szentélyként használtak.
Érdekes, mennyire megfigyelhető, hogy a Hold-piramis a kisebb, nőiesebb, a Nap pedig robusztus, komor, férfias, hegyes.
Anna (akkor) két és fél éves kora ellenére a világ harmadik legnagyobb piramisát "lazán" megmászta, majd kétszer a Holdat, míg mi, felnőttek a tüdőnket köptük ki, kis túlzással. Édes volt, a piramis tetején közölte velünk, hogy "Rendben! Ugorjunk le!"
Mindenesetre valami édes nyugalom szállja meg itt az embert, a világ egyik tetején.. Lent marad a Föld, a gondok, a kicsiségek, fent az Ember..
Legalább ugyanennyire érdekes, csak persze kevésbé grandiózus a lakónegyed, mely több rétegből áll, hatalmas. Ott sétálva Tláloc Esőisten épp nem siratta Mexikót, így képünk nincs, de élmény annál több.
Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt:)

Teotihuacan, Mexico

Mexico City, Mexico

Egy érdekes és fárasztó nap volt a világ egyik legszennyezettebb és legforgalmasabb városában. Sok aggasztó hír kering Mexico City-ről, többnyire a turisták kifosztásáról, fegyvert használó gépjárműtolvajokról, taxisokról, akik arra szakosodtak, hogy idegeneket a város másik végébe vigyenek és kifosszanak..szóval nem kis szorongással indultunk el, de ott volt velünk Hector és Deni, és ez önmagában önbizalmat adott nekünk.
Úticélunk tulajdonképpen a Frida Kahlo múzeum volt, egyik régi kedvencem a festőnő. Diego Riverával- szintén híres mexikói festőművész- élt híres-hírhedt kapcsolatban, életét film is megörökítette. Érzékeny és kifinomult a művészete, egyszerre "lepkeszárnyú" és egyszerre tartalmazza mindazt, amely az élet keserűségét, keménységét jelenti..valahogy így vallott róla férje.
Életét többé-kevésbé házában, a híres Kék Házban (Casa Azul) töltötte, mely ma múzeum, számos képét meg lehet itt tekinteni, de leginkább azt az inspiráló közeget és máig élő szellemiséget lehet itt látni, érezni, melyben alkotott. Sajnos, a házban nem lehetett fényképezni, de a kertben igen, ami szintén nagyon érdekes, egyrészt bujasága, másrészt művészi gonddal megformált eklektikussága miatt. Számos azték szobrocska van itt elrejtve-kiállítva a növények közé, fák alá. Ebben a környezetben valószínűleg nekem is jobban menne a festés. (jó kifogás:)))
Aztán rövid séta a városban, gyors látogatás a Szépművészeti Múzeumban- de itt már sajnos záróra volt-, megcsodáltuk a gyönyörű épületeket, melyek engem leginkább a pesti Belváros palotáira emlékeztettek, bementünk a Bazilikába, melyben rácsodálkoztunk a fekete Krisztusra, és..vége is volt a napnak..:)
..és persze nem találkoztunk zsebesekkel, tolvajokkal, nem késeltek meg...talán csak vállalás kérdése az egész? :)
(most lehet vitatkozni, úgy, mint Peru esetében:)))

Az alsó négy képen pedig..hm..érdekes mexikói csemege a chapulines, azaz pirított, sózott szöcske. Csernus Imre szavaival élve, BEVÁLLALTAM!

Mexico City, Mexico