Sacred Valley- Szent Völgy

Tiltakozás

..egyébként én nem a pénzvilág ellen tiltakozom..nem is a magántőke ellen..hanem az értékek devalválódása ellen..hogy pénzben ki nem fejezhető dolgokat "mérünk" manapság pénzzel..szentséget, szerelmet, beavatást, élményt..a végső döntéseinkben legfőképp az anyagi indokok játszanak szerepet..Ezért maradnak emberek egy olyan munkahelyen, ahol nem találják önmagukat, egy rossz házasságban, lakóhelyen, ahol szenvednek..
Nem mintha ez nem lenne tanulás, vagy fejlődés.
De a legtöbb ember úgy éli meg az életét, mintha valaki másét élné..állandóan vágykozik valami után, ami soha nem lehet az övé, és erre legjobb kifogása a pénz és a racionális anyagiak.
A Machu Picchu privatizálása szerintem ugyanerről szól.

8. nap- Cusco- tüntetés

Cusco egy kis miniatűr, szárazföldi Velencére emlékeztet, szűk, sikátoros utcácskáival, és nagyon romantikus hangulatával.
Főterének neve? Na??? Talált! Plaza de Armas. És.. Van benne egy 1600-as években emelt csodaszép katedrális, amely egyébként egy régi inka templomra épült rá (Virachoca teremtő Isten templomára)
Egyébként Cusco volt a régi inka főváros, és a város külterületén terül el a Szent Völgy, ahol számtalan inka rom található.
A város nagyon "elturistásodott", tehát itt az életszínvonal is jóval magasabb..de azért perui szempontból..
Rengeteg kis galéria, számtalan kézműves bolt, vásár, szebbnél szebb, művészi gonddal kialakított étterem, szálloda, terecske..
Ami nagyon érdekes, és itt még szembetűnőbb, mint bárhol máshol, az, hogy 500 év is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a spanyol és az indián lakosság összekeveredjen. Többek között ezért is tisztelem az indián őslakosokat, több száz éve "végzik itt a dolgukat" háborítatlanul, emelt fővel.
Amin kibicsaklott a lelkem. Tüntetésbe keveredtünk. Zúgott az egész város, szakadó esőben rendületlenül meneteltek az indián asszonyok..Miért? Peru óriási történelme, Machu Picchu vonzereje, a csodaszép természeti adottságok évente több százezer turistát vonzanak ide. És természetesen ennek megfelelően a kedvelt célpontokat kellően kiépítették, borsos árakon kínálják a "beavatást" Picchu rejtelmeibe. Privatizálták az egyetlen vonatot, ami elvisz a Machu Picchuig, kapaszkodjunk meg, 60-80 dollár egy egyórás út ide egy fő részére..Vessük össze mindezt egy perui asszony órabérével, aki 1 solért (kb.60 forint) ad el egy ujjbábot, amit legalább 2 órán át kötöget..Pénz, pénz, pénz..privatizálni akarják a kulturális örökségeket, úgy, mint a Machu Picchut..
Belegondoltatok ennek a tragikumába? Hogyan lehet egy szakrális központot, egy szentélyt, ahová a beavatottak mehettek fel, (kedves Ismeretlen, utalva a leveledre), PRIVATIZÁLNI? A mi világunknak már minden profán, nincs szentély, nincs Isten, nincs beavatás..pénz, haszon, nyereség..Ez terül szét az emberek arcán, akik borsos áron megveszik a maguk kis orgiasztikus élményeiket a csúcson..
Régen a beavatottak, a kiválóak mehettek fel oda..ma nem..talán ezért mellékes már, megmásszuk-e vagy sem, mert a lényeg már nem itt van..
Elnézve a szakadó esőben gyalogló kitartó embereket..a színes esernyőket, a népi viseletben menetelő asszonyokat..eszembe jutott, hogy talán mellékes is..ez a nép, akit legyőztek, de igába sosem hajtottak, ma is megőrizte a büszkeségét és a függetlenségét. Privatizálhatják bár a szentélyeiket, ők emelt fővel menetelnek tovább. Ez az igazi szabadság.
Rengeteg képet készítettem, és ha tudtam volna spanyolul, ordítottam is volna velük együtt. Meg is tettem.
MACHU PICCHU NO SE VENDE!

Cusco

7. nap-Punótól Cuscóig

Egész napos utazás és túra várt ránk. Busszal mentünk, és meg-megálltunk megnézni néhány templomot, egyes helyeken pedig nagyobbat kirándulni. Az út az Andok hegyei között kanyargott, egyre szédítőbben magasabbra, mígnem elértük a fennsík legmagasabb pontját, a La Raya-t, mely majdnem 4200 m magas...Szédítő érzés, teljesen másképp érzi magát fizikailag az ember, sűrűbben kapkodja a levegőt, fázik, de mindenekelőtt fejet hajt a természet hatalmassága felett.
Előtte megnéztünk Pukarában egy kicsi, de nagyon érdekes múzeumot a preinka időkről, megcsodáltuk a rengeteg gyönyörű kerámiát..néhány érdekes szobor is van a pukarai múzeumban, amelyek a hajdani emberáldozatokra utalnak..
Sokat gondolkodtam ezen a véres szokáson, egyes indián törzsek levágták az áldozataik fejét, mások megitták az áldozat vérét, megint mások a piramisok tetejéről dobáltak le embereket.
Miért? Miért kell emberek életével fizetni az istenek kegyéért? Talán ez a szokás vetítette előre a krisztusi kereszthalált, és ezért nem volt többé "szükség" vérre? Nem tudom, ez a gondolat is csak most jutott eszembe..
Át a falvakon, városokon. Üvölt a szegénység..Juliaca, mely mára nagyvárossá duzzadt, és ami a hamis Rolex óragyáráról híres egyetlen aszfaltozott úttal sem rendelkezik. Valahogy mégis van ezekben az emberekben egyfajta tartás, büszkeség, keménység.
Máshol, ahol volt már aszfalt,egy útépítő munkálatba csöppentünk..kőbaltával törték az egyik faluban az aszfaltot..kézzel..
Sokszor felmerült bennem, hogy fogalmunk sincs nekünk, mink is van..hova is születtünk..mit is jelent a pénztelenség..
Egy ízben megálltunk az utcán, mert odakint bárányt sütöttek az asszonyok. Kint hőség, ők egész nap egy hátibatyuban hordták a bárányt, odakint megsütötték..sterilitás, frigó? Ugyan már..Én sem haltam meg tőle.
Az Urubamba völgye egy zöld sziget, buja, tele élettel, színekkel. A szürke házak, sziklák után valódi oázis.
Aztán megcsodáltuk Raqchi inka város romjait, mely lélegzetállító városképet nyújtott. A mai építészmérnököknek szerintem nagy fejtörést okoznának a hogyanok- hogyan lehetséges ekkora köveket így kifaragni, kötőanyag nélkül összeilleszteni?
Nekem már szinte magától értetődő volt, nem is vártam mást, csak emberfelettiséget. Valahogy ez itt mindenben benne van.

Képek

Kinga...azt hiszem, a képek egy dologtól színesek..nem informatív céllal készültek, és nem útikalauz, amit ide írok. Inkább egy olyan szubjektivitásból fakad, amit megéltem Peruval kapcsolatban, ennek okán sem az embereket, sem a tájakat nem kiállítási darabként szemléltem, fényképeztem, hanem az élő, lélegző lényegét igyekeztem megragadni..Ezért nem írok történelmi-földrajzi vonatkozásokat, számokat. Ennek utána lehet járni, ez csak információ.
Azt hiszem, hogy tájak-emberek-országok történelme sokkal inkább ebből fakad..
Ma jön a 7.nap beszámolója is..:)

Punótól Cuscóig

6.nap- Titikaka-tó, Uros úszó szigetei, Sillustani- civilizált szorongók-boldog szegények?

Igencsak kalandos nap volt ez, újabb túra az ismeretlenbe. Peru szép lassan fedi fel varázslatát az ember előtt, egyre mélyebbre és mélyebbre hatol minden kirándulás alkalmával valami felismerés, amely olyan magától értetődően ott él mindenben, hogy nem lehet nem észrevenni.
Uros-szigetek, Titikaka-tó. Hajóval közelítjük meg, perzselő nap. (a hajamon nincs Wella-zselé, így kócos vagyok, nem fotogén) A Föld legmagasabban fekvő taván (még küzdünk a fejfájással) rengeteg úgynevezett úszó sziget található.
A szegénység páratlanul leleményessé tesz..A tavon élő nádféle, a totora tőzeges földben élő gyökere meglehetősen vaskos. Ezt használják alapul az "építkezéshez". A szigetek valóban a tavon úsznak, alapja a tőzeg, és erre sok rétegben felhalmozott friss és száraz nád, keresztbe fektetve. Mivel ez folyamatosan rohad, évente pótolják a felső rétegeket. Hogy ne ússzon el ez a furcsa "föld", zsinórral, kövekkel lehorgonyozzák..
Itt élnek a tólakó urosiak..s hogy mire való még a nád? Ebből fonják hajóikat, házukat, ágyukat, használati tárgyaikat, megeszik (finom, mi is kaptunk kóstolót!)..
Szó szerint a vízen lebegve élnek, a talaj érdekesen süppedős.
Talán zavarja őket mindez? Soha nem láttam még ennyi boldog, elégedett arcot, kedvességet, őszinte ragyogást. Minden csupa barnás, nádszínű, csak ők színesek, vakítóan sokszínű ruháikban, hatalmas mosolyukkal.
És valahogy furán néznek ránk is..a nagy civilizációban mi túl szorongóak és elégedetlenek lettünk mindennel..olyan sok mindenünk van, és olyan kevésnek érezzük..ők, akik egy szövött házikóban élnek egy hatalmas tó közepén, hegyekkel körülvéve, a mindennapi fényt és meleget, haláldást olyan mérhetetlen hálával fogadják..és nem is értik, mi bajunk..mi az, hogy jelzálog-kölcsön, miért akarunk szebb, nagyobb autót, külföldi nyaralást, télikabátot, egyáltalán ki az a Dosztojevszkij és mi a fenétől szorong??
Hogy néz ki a kis sziget? 7 család, középen egy halnevelde, 7 fonott kunyhó, két nagy fazék- ez a konyha- az egész szigeté. Csend, nap, színek.
Nem mondanám, hogy a sterilitáshoz szokott testünk nem sikított néhanapján itt és Peruban úgy egyáltalán. De aki bármiben is hisz, az tudja, hogy nem egy marék földben sütött lángostól fog felfordulni. És mi is élünk még. Megettük, jó szívvel a nádat is, azt is, amit adtak. Meghallgattuk az énekeiket, megnéztük a táncukat, vigyorogtunk a bárgyú de kedves dalon, amit nekünk, hülye, szorongó turistáknak adtak elő.
Nekünk meg tanulnivalónk van tőlük. Napfényt.

Délután fáradtan, de mégis lelkesen felkerekedtünk volna Sillustaniba, ami egyesek szerint preinka temető, és nagy rejtélyek övezik..De az Andok mást tartogatott számunkra.. Életemben nem láttam még ilyen jégesőt, magasan a fellegek között..pár perc alatt olyan ítéletidő keveredett, hogy komolyan szorongani kezdtem abban a kis roncs-autóban, amivel mentünk..ami életében nem látott még téli gumit..amivel szakadékok felett kanyarogtunk odáig, de a jégeső olyan sűrű volt, hogy nem lehetett látni, merre megy..bárhová néztünk, lámák, hegyek..ki fog segíteni, ha bajba jutunk?
Nem tudom, de segített:-)..

Sillustani, Titikaka-tó úszó szigetei

Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az.

Müller nagy lélekismerő..
Lakóház vagy csúcs? Ha csúcsra jutsz, talán már ki mered mondani azt a bizonyos mondatot.

5.nap- Puno

Újabb korai kelés, és hosszú buszozás, át az Andokon. Az út csupa szerpentin, egyre feljebb kapaszkodunk, néhol kétségeim vannak afelől, hogy meg is érkezünk. Puno az utazásaink legmagasabb pontján fekszik, elég riasztónak tűnik amit sokan írnak róla, hogy ilyen magasságban (asszem 3800 m) már komoly légszomja lehet az embernek és sokan megbetegszenek (a helyiek soroche-nak hívják). Kicsit szorongok a gyerekek miatt, klorofillt itatok velük- ez vérképző- ésvitamint szednek. Magunk miatt valahogy nem aggódtunk...
A helyiek egyébként kokalevelet rágnak, itt nagy hagyománya van, tea, cukorka, még fagyi, süti is készül belőle. Drogtartalma nem túl magas, de nem lehet pl. bevinni más országba, mert drognak minősül..tudja fene, hatásosnak bizonyult..
Szóval, Andok..Elképesztő, szédítő. Sziklák, kaktuszok, legelésző lámák, alpakkák, vikunyák.
És csúcsra törők...Újra reagálva Ismeretlen bejegyzésére..tudtak valamit az inkák..hogy a felkészületlenek megbetegszenek a magaslattól..azok, akik nincsenek még "készen", nem érettek, hogy magaslatról nézzenek szét, nem bírják a terhelést.
Talán innen a beavatottak gőgje a gyengékkel szemben.
A gyerekeknek semmi bajuk nem volt..de mi rettenetesen betegek lettünk. Annyira, hogy mindkettőnknek élete egyik legrosszabb élménye volt a magaslattal való találkozás. Hm. Lehet ezt is elemezni.
Puno Peru folklór- központja, a nők s férfiak tradicionális ruhát viselnek még mindig, nyüzsgés, pezsgés a városban, rettentő szegénység, kosz, varázslat, színek, kavalkád, utcasarkon nejlonbódéban hajat vágó borbély, ricskák, motor-taxik, és rengeteg indián..talán spanyolt egyet sem láttam. Gyönyörű ruháikban, hosszú hajukkal élnek itt, mint évezredekkel ezelőtt, és szinte úgy tűnik, azóta semmi sem változott- kivéve talán, hogy nyílt néhány internet-kávézó.