Nem építettem kunyhót sem magamnak
És nem szereztem sápadt kincseket,
A vágyaim a végtelenbe laknak
S minden pompád enyém, szent kikelet.
Van éjszaka, hogy oly közel a holdnak
Arany tányérja a kék ég falán
És bánataim oly távol bolyongnak,
A mennybe szálltak boldogan talán.
Az óborokban annyi feledés él
És annyi emlék s úgy tetszik nekem,
Hogy régi életeim szenvedését
Békélt gyönyörrel újra ízlelem.
(Juhász Gyula-Japánosan)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése