Válaszoltam a megjegyzésre is, amit írtál, Kedves Ismeretlen, ugyanezt, de végül inkább úgy döntöttem, új bejegyzésben kiteszem...ha már elindultak Popper nyomán a gondolatok:)

Az ember mindenhol otthonra lelhet, ha önmagában otthonra talált. Ugyanakkor kicsit mégsem..mert olyan ez, mint társsal, és a lelked másik felével...ha Benned béke van, akkor többé-kevésbé mindenkivel, mindenhol jól megvagy. Mégis, van,AHOL jobb, otthonabb az otthon, és van,AKIVEL jobb....
Igen, az anyák lélekben mindig a gyerekeikkel vannak, fájdalomban,örömben egyaránt. Popper szerintem nem is erre értette, azt, amit írt..hanem arra, hogy az életünk legfontosabb, leglényegesebb történéseit mindig egyedül kell megvívnunk..egyedül születünk, egyedül halunk meg, egyedül vészeljük át a szerelem, veszteség, fájdalom kínjait és örömeit..Társaink lehetnek ebben, de a belső munka a miénk. Társak nélkül viszont olyanok vagyunk, mint a kiszáradt kút...
Milyen lehetett az apának? Azt hiszem, ebben az életben valóban nagyon nehéz ígéreteket tenni...örökké..kimondani, és hűnek maradni ehhez..számtalan vihar tépáz mindenkit, lehet az háború, vagy egyszerűen csak egy komolyabb gödör..Talán a leglényegesebb az, hogy mennyire marad hű az ember önmagához, és a társaihoz, mennyire egyenes derékkal áll a viharban...Ígéretet lehet-e tenni egy gyereknek a világháború idején, hogy "ne félj, amíg engem látsz?"...talán bele sem gondolunk sokszor annak a súlyába, amit kimondunk..
Rudol Steiner mondta egyszer, (nemcsak ő) hogy minden kimondott szónak súlya van..teremtünk vele..ő úgy fogalmazott, lényeket, élő organizmusokat hozunk létre a szavaink által. Nem mindegy tehát, mit mondunk..ezt rendről rendre elfelejtjük..az adott szó régen még kötelezett, ma azonban mindenki beszél, egyre beszél, teremt, egyre teremt, és maga sem tudja mit. Persze bódhiszattvának kellene ahhoz lennünk, hogy minden kimondott szavunk felett bizton állni tudjunk, de mégis..lehet, hogy túl hamar ígérünk és túl sokat..és túl hamar mondunk meggondolatlanságokat..ezek visszaütnek..
Talán ezt érezhette meg az az apa, aki azt ígérte a fiának, hogy ne féljen, amíg őt látja...talán, amikor a géppisztolyt szorították a nyakához, akkor a kimondott szó súlyát érezte..
Ugyan, melyikünk nem volt még ilyen helyzetben????