Milyen felemás érzések között élünk,
milyen sokféle vonzások között
pedig zuhanunk, mint a kő,
egyenesen és egyértelműen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk,pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreborulását.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése