4. nap-Arequipa

Egész éjszakás buszút után érkeztünk meg Arequipába. Szándékosan nem kezdek bele történelmi folyományba, az mindenki számára hozzáférhető..inkább szubjektíven, ahogy mindig is szoktam..
Lima zaja és Nazca sivatagos csendje után ez egy újabb állomás, és egyre közelebb visz a perui lényegiséghez. Nagyváros, de nem olyan hektikus, mint Lima. Sokféle ember, csak kicsit "turistás" . Itt is az utcán zajlik az élet, emberek mindenhol, tesznek- vesznek, sütögetnek, árulnak, zenélnek, varrnak, kötnek, játszanak, az egész élet a macskaköveken.
Nazcában mellbe vágott a szegénység. A nyomornegyedek, a kosz, a kidőlt falak, a nejlonnal helyettesített tető..Rosszul éreztem magam először, lelkiismeretfurdalásom volt a szép, jelzálogos házam miatt, amiatt, hogy most egy fura véletlennek köszönhetően néhány évig világot láthattam, ehetek, ihatok..Aztán szánalmat éreztem..le akartam fényképezni a nyomornegyedeket. De ekkor rájöttem, mekkora lélekbe gázoló dolog mindez. Más nyomorát közszemlére tenni, más nyomorán szánakozni, magunkat gyötörni, mert nekünk több adatott.
Azt hiszem, ettől a pillanattól fogva, hogy ezt megértettem, láttam meg benne a szépet. Az üldögélő, befont hajú indiánasszonyokat, a kéregetők büszkeségét, a tetőre kiterített ruhák tisztaságát. A világban rengeteg a mocsok..de azt hiszem, mindegyik mélyén ott a tisztaság is.
Arequipának a főtere természetesen pálmafás, benne egy 16.századi spanyol katedrális, galambok, pálmafák, futkározó gyerekek. Meghitt és kedves város- és kezdett lelassítani- itt már 2600 m magasan voltunk és minden erőteljesebb fizikai megerőltetéstől elfárad ilyen magasságban az ember..lelassul, elgondolkodik.
A távolban a Misti vulkán csúcsa, a városban a régesrégi múlt keveredik a mai zajossággal, spanyolok indiánokkal.