2008. március 6., csütörtök

Benyomások, történetek Mexikóról, San Luis Potosi városából

"Véletlenül" keveredtünk ide. Gábornak 2 évvel ezelőtt adódott itt egy kis munkája, ezért elkísértük..persze, régóta szerettem volna Mexikóba menni, de álmaimban nem gondoltam volna, hogy ez a kívánság valaha is realizálódni fog. Szerencsére összefogtak az érdekemben az azték istenek..
No. Két hetet töltöttünk itt, javarészt én egyedül a lányokkal.
(aztán + egy hétig még kóboroltunk az országban, kevésbé jó hotelekben, busszal, de erről majd később)
A város meglehetősen nagy, de nem zsúfolt. Viszonylag biztonságosnak mondható- sajnos Mexikó nagy részére ez nem igaz-, és az életszínvonal is egészen magas. Van egy csokigyára, filmstúdiója -itt forgatták pl. a Frida című film egyes részleteit, illetve valami Salma Hayek-es, Banderas-os izét-, ügyes kézműves alkotói.
Egyedülálló a maszkmúzeuma- természetesen ott-tartózkodásunk alatt renoválták az épületet, így épp zárva találtuk-, és volt alkalmunk meglátogatni néhány, a spanyol hódítás után épült templomot. Elég jellegzetes stílusúak, barokkosan túldíszítettek, és mindegyikben a keresztre feszített Krisztus dominál, többnyire vérben fürödve. Hatalmas hangsúlyt fektetnek mindenhol a szobor minél véresebb, szenvedőbb jellegének kialakítására. Sokszor töprengtem rajta, hogy miért..
A kereszténység és a spanyolok előtt aztékok lakták ezt a területet, akiknek véres szokásai köztudottak..sokat töprengtem rajta, vajon beleivódott ennyire az emberekbe a kínhalál misztikuma, ezért véreznek, szenvednek ennyire a szobraik?
A legjámborabb ember is imádja itt az öldöklős akciófilmeket..
Érdekes, hogyan vették át a kereszténységet a leigázott aztékok.
1531-ben a legenda szerint egy indiánnak, Juan Diegónak jelenése volt a Tepeyac dombon, az azték kukoricaistennő Tonantzin lerombolt templomának helyén, Mexikóvároshoz közel északra. A monda szerint aranyködbe burkolózó nő jelent meg, s arra szólította föl a férfit, hogy menjen a püspökhöz, és kívánsága szerint emeljenek egy templomot ezen a helyen. Juan Diegónak nem hitt a püspök, s másnap a találkozás megismétlődött. Diego másodszor is elment a püspökhöz, aki ezúttal azt mondta, elhiszi, hogy a Szűzanya megjelent ott, ha hoz egy jelet. Diego ismét találkozott a Szűzanyával, aki felküldte a hegytetőre, ahol csodálatos módon az évszak ellenére nyíló rózsát talált. A helyen épült meg a Miasszonyunk-székesegyház, ahol máig őrzik Diego tilmáját (bő köpeny), amelyen a legenda egyes verziói szerint egy kép jelent meg a Szűzanya arcáról.
A Guadalupe-i szűz az egyik legfontosabb mexikói szimbólum, tulajdonképp nem csak vallási ereje van, hanem egy egész nemzetet fog össze. Korra, nemre, származásra való tekintettel tiszteli mindenki, képe, oltára a legtöbb otthonban, taxiban, étteremben, boltban fellelhető.
Megrendítően egyszerű a mexikóiak vallásossága, olyan nyilvánvalóan beépül a mindennapi életbe, mint egy pohár víz. Máig őrzi valahol nekem az egykori indiánok szellemiségét, akik élő, lüktető kapcsolatban voltak a Szent Szellemmel, és minden cselekedetük, életük minden apró mozzanata ezt a hitvilágot tükrözte.
Sajnos, a mai Mexikóban azonban ennek az ellentéte is igaz, bármikor a fejedhez szoríthatnak egy pisztolyt Mexikó Cityben, hogy add át az értékeidet..
Szerettem a várost, mert élőlény volt, és nem olyan hektikus, szeszélyes, mint New York..hanem megcsillant a fényében valami más is..a futkározó gyerekek, buborékfújók, koldusok, templomba járók, tüntetők, babaárusok, indiánok, gyümölcsárusok olyan színes elegyet képeztek, hogy percek alatt szaladt végig rajtam emberéletek sora..csodaszép impressziók..
Már meg sem borzongtam a véletlentől, amikor ottlétünk alatt egyszer csak egy magyar lány "kapcsolt le" az utcán..Valinak hívták, cserfes, kedves, nagyszájú lány volt, aki egy mexikói nyaralásból nem térvén haza a semmiből, nyelvtudás nélkül ragadt itt, mert rabul ejtette Mexikó..vannak még bátor emberek:-))
No de azért vagyunk a világban, hogy valahol otthonra leljünk benne.
A képen pedig kedvencem, Miguel, a taxis, aki két héten keresztül fuvarozott engem és a lányokat, hűségesen alkudozott az érdekemben a piaci árusokkal és tört angolságával minden általa ismert és tudott történelmi infót megosztott velem.
És visszaadta az emberekbe, az idegen emberekbe vetett bizalom hitét. Gracias, Miguel!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az Aztekok emberaldozatokat engeszteltek ki Napistent. Iszonytato meretu meszarlasok voltak. Lehet, hogy ennek a nomat hordozzak ma is.
Tibor

Noémi írta...

Igen, ez így van, ugyanakkor én nem nevezném mészárlásnak, mert szent rítusról van szó..inkább egy sokkalta másabb hitvilágban gyökerezik- amikor az Ember még egy volt a Mindenséggel, az egyén csak a közösséggel való kapcsolat révén létezett. Embert áldozni az isteneknek maga a közösség imája volt, nem gonoszság, nem mészárlás, hanem szentség. A mi normáink szerint ez bűn, mert mi már értékeljük az Egyént, a maga individumában- és az ima, a bocsánatért esedezés, a köszönet ma már az egyénben belül -belső munka révén valósul meg.
Ismered a Nacirema-kultúrát?