Elmélkedések a télikabátról, avagy elkerülhetjük-e a sorsunkat?

Utolsó normális télikabátom gimnazista koromban volt. Jónéhány évvel később, 2000-ben elhatároztam, hogy veszek egyet. Egy iparművészeti bolt gyönyörű, bokáig érő, fekete kabátja volt, amolyan középkori stílusú. Rengeteg pénzbe került. Még aznap sikerült végighasítania egy tanítványomnak a bélését. Mindazonáltal mai napig az egyetlen normális kabátom..
Aztán rádöbbentem, hogy magatartásproblémás gyerekekkel együtt dolgozva nem éppen megfelelő viselet a bokáig érő fekete kabát. Vettem tehát egy fekete rövidet. Emezt viszont fantáziátlannak találtam, és vettem fölé egy bő lebernyeget, ami rajtam kívül senkinek sem tetszett, de hordtam büszkén, azt képzelve közben magamról, hogy egy indián javasasszonyhoz hasonlítok. Fél év múlva hordhatatlan lett a kabát, mert a lebernyeg kidörzsölte a szövetet.
Pénzem nem lévén másra, ebben jártam.
Majd pár év múlva terhes lettem, és mivel nem fért bele a pocakom semmibe, Gábor régi kabátját hordtam. Majd miután Anna megszületett, a szoptatás miatt oly mértékben megnőttek nőies vonalaim, hogy nem tudtam begombolni a mellemen a kabátot- ezért továbbra is Gábor kabátjában maradtam. Aztán kis idő múlva újra terhes lettem, majd szoptatás- és maradt az öreg kabát. Tavaly télen azonban rászántam magam, hogy játszótéri kabátot veszek, olyat, amiben nem fagyok szét a gyerekekkel. Mivel nem volt olyan női szélkabát, ami ne lett volna rózsaszín, szőrmés, flitteres, libafos színű, stb., ezért a fiúosztályon választottam egyet- ami nem mondható nőiesen vonzónak.
Ezt látva anyukám, aki tavaly rövid látogatást tett nálunk, itt hagyta a télikabátját nekem. Két hónap múlva szó szerint a kabát kettéhasadt.
Múlt hét végén azonban úgy döntöttem, új életet kezdek, és új kabátban kezdem el..elindultam hát, és vettem egy egyszerű, fekete, hozzám illő kabátot..
Ma másodszor felvettem Anna óvodás bulijára..s mikor távozáskor öltözésre került a sor...észrevettem, hogy valaki elvitte a kabátomat!!!

Mindazonáltal, hogy kissé csalódott voltam, elkezdtem gondolkodni..elkerülhetjük-e a sorsunkat? Akárcsak olyan egyszerű dologban is, mint egy télikabát? Vagy csak kapálózunk tehetetlenül, és bármit is teszünk, már minden eldöntetett helyettünk?

Végezetül..hogy Füles szavaival éljek..őszintén szólva, hideg van..így, kabát nélkül:-)))