Újabb korai kelés, és hosszú buszozás, át az Andokon. Az út csupa szerpentin, egyre feljebb kapaszkodunk, néhol kétségeim vannak afelől, hogy meg is érkezünk. Puno az utazásaink legmagasabb pontján fekszik, elég riasztónak tűnik amit sokan írnak róla, hogy ilyen magasságban (asszem 3800 m) már komoly légszomja lehet az embernek és sokan megbetegszenek (a helyiek soroche-nak hívják). Kicsit szorongok a gyerekek miatt, klorofillt itatok velük- ez vérképző- ésvitamint szednek. Magunk miatt valahogy nem aggódtunk...
A helyiek egyébként kokalevelet rágnak, itt nagy hagyománya van, tea, cukorka, még fagyi, süti is készül belőle. Drogtartalma nem túl magas, de nem lehet pl. bevinni más országba, mert drognak minősül..tudja fene, hatásosnak bizonyult..
Szóval, Andok..Elképesztő, szédítő. Sziklák, kaktuszok, legelésző lámák, alpakkák, vikunyák.
És csúcsra törők...Újra reagálva Ismeretlen bejegyzésére..tudtak valamit az inkák..hogy a felkészületlenek megbetegszenek a magaslattól..azok, akik nincsenek még "készen", nem érettek, hogy magaslatról nézzenek szét, nem bírják a terhelést.
Talán innen a beavatottak gőgje a gyengékkel szemben.
A gyerekeknek semmi bajuk nem volt..de mi rettenetesen betegek lettünk. Annyira, hogy mindkettőnknek élete egyik legrosszabb élménye volt a magaslattal való találkozás. Hm. Lehet ezt is elemezni.
Puno Peru folklór- központja, a nők s férfiak tradicionális ruhát viselnek még mindig, nyüzsgés, pezsgés a városban, rettentő szegénység, kosz, varázslat, színek, kavalkád, utcasarkon nejlonbódéban hajat vágó borbély, ricskák, motor-taxik, és rengeteg indián..talán spanyolt egyet sem láttam. Gyönyörű ruháikban, hosszú hajukkal élnek itt, mint évezredekkel ezelőtt, és szinte úgy tűnik, azóta semmi sem változott- kivéve talán, hogy nyílt néhány internet-kávézó.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése