2008. február 24., vasárnap

Mesa Verde-Colorado, Aztec Ruins-New Mexico

Már senki sem lepődik meg rajta, ha leírom, mennyire szeretem az indiánokat..Egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy tanulmányozni és megérteni tudjuk őket, megismerjük számtalan törzseiket, magunkévá tegyük kultúrájukat.
Természetesen Észak-Amerikában is az indiánok nyomába eredtünk- sajnos azonban itt meglehetősen megfogyatkoztak..Lehangoló és szomorú volt keresztülmenni a navajo rezervátumon, látni a bádogházakat, a kietlen pusztában élő embereket, megfosztva vallási, szent helyeiktől, méltóságuktól, egykori szabadságuktól, büszkeségüktől. Sajnos olvasmányaim is megerősítették ezt a rossz érzést, a mai indiánok nagy része munka és életcél nélkül teng-leng,vagy az alkohol rabjává válik..csak igen csekély részük őrzi a régi hagyományokat, és kevesen olvadtak be a lakosságba..a rezervátumokban élőknek pedig nagyon savanyú a szőlő..
Elsőként a Mesa Verdét látogattuk meg, Coloradoban. Szó szerinti jelentése "zöld asztal", utalva a hely természeti adottságaira. A kanyon sziklái között elég szédítő magasságban kis sziklavárosokat építettek a hajdanvolt anasazi indiánok (nem tudom, hogyan, tériszonyuk nem volt) hihetetlenül fejlett mérnöki és szervezőtehetséggel. Több tucat sziklaváros látható itt, némelyikhez fel is lehet mászni, csodálatosak.

Az azték város valójában nem azték, hanem szintén anasazi- csak korábban hitték, hogy aztékok lakták, innen a név-. Az építészeti stílus hasonló, pueblo-kis falucska-.
(ezek láthatóak az első néhány képen-
Jellegzetes épület a kiva, mely egy jókora kör alakú épület, itt zajlottak a közösségi összejövetelek, és valószínűleg a vallási szertartások.

Részletek néhány indián asszonytól:

Azt mondhatnánk, hogy a nem-indiánok vallása kívülről jött, mint Istenük, aki valahol ott fenn van az égben az ő Királyságával, s az emberek idelent megpróbálnak feljutni hozzá.
Az indiánok elgondolása szerint Te vagy az Isten. Az Isten Benned van, Ő a Te részed. És ez nálunk az Élet kezdete, a Teremtés pillanata. Ezt hordozzuk magunkban.

Vickie Downey, Tewa

Minden, amit cselekszünk, a mi Erdőnkhöz kapcsolódik.
Ha valaki meghal a közösségünkben, levágjuk a hajunkat, és beletesszük egy fába.
Régen a halva született gyermekeket egy fába temették.
Történetünket a Fák őrzik.
Egész vidékünk Szent.

Loretta Pascal, Lil'wat

Ha bizonyos dolgokat nem értünk, az még nem jelenti azt, hogy ezek a dolgok nem léteznek.
Sok ember számára egyszerűen nem léteznek azok a dolgok, amiket nem értenek vagy nem ismernek.
Én azt mondom, sok minden lehetséges. Ha valamit nem ismerünk, az még nem jelenti azt, hogy az a valami nem is létezik. Egyszerűen csak nem ismerjük ezt az állapotot.

Cecília Mitchell, Mohawk

Immár öregasszony lett belőlem. A bivalyok s a feketefarkú őzek kihaltak, s a mi indián hagyományaink is csaknem kipusztultak. Néha magam is alig tudom elhinni, hogy valaha én is a hagyomány szerint éltem.
A kisfiam a Fehér Ember iskolájában nőtt fel. Tud könyvet olvasni. Van egy farmja, s állatai vannak. A mieink között ő a vezér, segít nekünk a Fehér Ember útját járni.
Az én fiam jó hozzám. Már nem földkunyhókban lakunk, hanem kéményes házban, s a fiam felesége tűzhelyen főz.
De én nem tudom elfelejteni a régi hagyományokat.
Nyáron gyakran felkelek napkeltekor, s kilopózkodom a kukoricaföldre. S ahogy ott kapálok a kukoricaföldön, énekelek a kukoricának, úgy mint gyerekkoromban. Senki sem törődik ma már a mi kukoricaföldjeinkkel.
Néha esténként ott üldögélek, s nézem a nagy Missourit. Ahogy lemegy a nap, lassan leszáll az alkony a víz felett. Az árnyakban úgy tűnik, mintha újra indián falunkat látnám, ahogy a földkunyhókból felfelé kavarogva száll a füst. S a folyó zúgásában hallom a harcosok kiáltásait s a kisgyermekek kacaját, ugyanúgy, mint régen. Csakhogy ez nem több egy öreg asszony álmánál. S megint csak árnyakat látok, s hallom a folyó zúgását. Peregnek a könnyeim. A mi indián életünk, tudom, örökre a múlté.

Waheenee, Hidatsa

Egy népet nem lehet leigázni addig, amíg asszonyaik szíve ellenáll.
De azután mindennek vége.
Mindegy, bármilyen bátrak is legyenek harcosaik, bármilyen erősek is legyenek fegyvereik.

Cheyenne szólás

Ha kicsit mélyebben akarsz tudni róla, olvasd el Hamvas Béla írását, oldalt a kedvencek között, Indián mese a címe.

340 megjegyzés:

1 – 200 / 340   Újabbak›   Legújabbak»
Névtelen írta...

order tramadol no prescription tramadol 100mg effects - happens you overdose tramadol

Névtelen írta...

buy tramadol generic tramadol online - buy tramadol in missouri

Névtelen írta...

buy ativan online ativan 0.5 side effects - ativan sublingual online

Névtelen írta...

buy discount tramadol what is tramadol for dogs for - tramadol addiction support

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol addiction message board - can you withdrawal tramadol

Névtelen írta...

generic tramadol online tramadol online from mexico - tramadol online pharmacy no prescription needed

Névtelen írta...

tramadol online order tramadol online overnight - purchase tramadol cod

Névtelen írta...

tramadol tramadol for dogs usa - tramadol hcl bp 100mg

Névtelen írta...

buy klonopin online how to buy clonazepam online - withdrawal from .5 klonopin

Névtelen írta...

purchase tramadol tramadol 400 - buy tramadol online legit

Névtelen írta...

order ativan ativan 59 - ativan withdrawal signs and symptoms

Névtelen írta...

klonopin buy klonopin withdrawal xanax - klonopin and alcohol liver

Névtelen írta...

ativan online ativan dosage equal xanax - pete wentz ativan overdose

Névtelen írta...

klonopin pharmacy klonopin 2mg price streets - klonopin withdrawal rebound

Névtelen írta...

tramadol online tramadol 50mg not working - tramadol addiction fda

Névtelen írta...

buy tramadol buy tramadol hcl - can you buy tramadol dominican republic

Névtelen írta...

tramadol online tramadol dosage ocd - tramadol canine dosage

Névtelen írta...

buy cheap tramadol tramadol online for cheap - tramadol 50 mg price

Névtelen írta...

tramadol online how many tramadol 50mg can you take - cheap tramadol no prescription

Névtelen írta...

buy klonopin online fatal overdose klonopin alcohol - how to get high from klonopin

Névtelen írta...

ambien online can buy ambien online - generic ambien vs ambien

Névtelen írta...

buy generic ativan ativan duration - lorazepam online

Névtelen írta...

buy soma online no prescription soma medication buy online - buy soma online

Névtelen írta...

buy tramadol online with mastercard tramadol 50 mg back pain - tramadol hcl-acetaminophen zen

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol and tylenol - buy generic tramadol

Névtelen írta...

buy zolpidem online ambien cr 12.5 half life - can take ambien high blood pressure

Névtelen írta...

cheap lorazepam buy generic lorazepam online - ativan withdrawal muscle pain

Névtelen írta...

buy ambien online cost name brand ambien - ambien drug schedule

Névtelen írta...

generic ambien ambien withdrawal gabapentin - ambien dosage seniors

Névtelen írta...

ativan drug high from ativan - ativan difference between xanax

Névtelen írta...

tramadol 50 tramadol 50 mg get you high - tramadol hcl dosage in humans

Névtelen írta...

tramadol online pharmacy high from tramadol - tramadol 50mg buzz

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol dosage and frequency - tramadol dosage in dogs

Névtelen írta...

ambien online purchase strong 10 mg ambien - ambien side effects hunger

Névtelen írta...

order carisoprodol soma tabs medication - soma hindu

Névtelen írta...

zolpidem no prescription ambien cr retail price - ambien urine drug screen

Névtelen írta...

buy lorazepam online negative side effects ativan - ativan withdrawal emedicine

Névtelen írta...

order tramadol online without prescription tramadol extended release - buy tramadol online from usa

Névtelen írta...

buy somas buy herbal soma - company makes soma muscle relaxer

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol 100mg buy online - tramadol buy online cheap

Névtelen írta...

buy ambien online ambien withdrawal wiki - ambien side effects tongue

Névtelen írta...

buy tramadol cheap online tramadol hcl 50mg dosage - tramadol hcl snorting

Névtelen írta...

clonazepam medication klonopin dosage erowid - high from klonopin

Névtelen írta...

buy viagra cialis buy viagra with no prescription - female viagra online canada

Névtelen írta...

buy viagra now buy viagra 500mg - buy viagra online australia fast delivery

Névtelen írta...

buy tramadol india buy tramadol online us pharmacy - cheap tramadol no prescription

Névtelen írta...

buy generic tramadol buy tramadol cod overnight - tramadol online delivered florida

Névtelen írta...

tramadol cheap buy tramadol medication - tramadol for dogs

Névtelen írta...

order viagra online without script viagra for women buy - buy viagra online australia legally

Névtelen írta...

buy tramadol with cod buy tramadol online in canada - tramadol dosage and side effects

Névtelen írta...

buy viagra las vegas cheap viagra pills free shipping - best place buy viagra online forum

Névtelen írta...

buy ambien online ambien side effects jaw - dosage of ambien 20mg

Névtelen írta...

cheap viagra online online order of viagra - generic viagra in the usa

Névtelen írta...

soma online soma san diego bright eyes - where to buy soma online overnight

Névtelen írta...

cheap tramadol buy tramadol overnight delivery - buy cheap tramadol no prescription

Névtelen írta...

buy ambien online buy ambien no prescription - buy cheapest ambien online

Névtelen írta...

buy klonopin online klonopin wafers how supplied - klonopin for quitting smoking

Névtelen írta...

buy viagra buy jelly viagra online - is buying viagra online illegal

Névtelen írta...

viagra online purchase viagra philippines - viagra for women in mumbai

Névtelen írta...

buy ambien highest dosage ambien prescribed - ambien kennedy

Névtelen írta...

buy viagra online reviews safe buy viagra online forum - viagra quel dosage

Névtelen írta...

buy soma online soma zangiband - buy aura soma australia

Névtelen írta...

buy tramadol uk order tramadol echeck - buy tramadol online 100mg

Névtelen írta...

generic ambien ambien medication used - ambien blue pill mg

Névtelen írta...

buy viagra cheap generic viagra free shipping - buy viagra cheap online uk

Névtelen írta...

viagra online best viagra for women in india - viagra price

Névtelen írta...

buy viagra online how to buy viagra online without - order viagra online overnight delivery

Névtelen írta...

buy somas buy soma online us - order soma online ga

Névtelen írta...

buy viagra no prescription buy viagra online sydney - buy viagra online us

Névtelen írta...

cialis online cialis 10 mg tablet - buy cialis in ireland

Névtelen írta...

order viagra viagra keeps you hard - viagra free samples

Névtelen írta...

order soma soma no prescription needed - soma bras retail stores

Névtelen írta...

buy tramadol online no prescription cod buy tramadol online next day delivery - next day tramadol usa

Névtelen írta...

tramadol online can order tramadol online - buy tramadol in the usa

Névtelen írta...

buy viagra online buy viagra sample - purchase viagra prescription

Névtelen írta...

viagra buy cheap viagra super force - buy liquid viagra uk

Névtelen írta...

buy viagra online paypal buy 200 mg viagra - buy viagra without rx

Névtelen írta...

tadalafil no prescription buy cialis online in usa - generic cialis rx

Névtelen írta...

buy viagra online viagra+where to buy in melbourne - generic viagra equivalent

Névtelen írta...

buy carisoprodol online soma san diego as i lay dying - soma drug

Névtelen írta...

how to buy viagra online without buy genuine pfizer viagra uk - viagra gum

Névtelen írta...

order cialis online canada cialis daily packaging - cialis nitrates

Névtelen írta...

viagra online purchase viagra online singapore - buy viagra edinburgh

Névtelen írta...

buy tramadol saturday delivery tramadol 50 mg with ibuprofen - tramadol brand name

Névtelen írta...

order cialis online canada buy cialis online usa - cialis daily free sample

Névtelen írta...

viagra pharmacy buy viagra online no rx - viagra buy ireland

Névtelen írta...

buy cialis no prescription canada buy cialis for cheap - buy cialis online safely

Névtelen írta...

where to buy tramadol online tramadol addiction nhs - tramadol buy usa

Névtelen írta...

buy viagra is generic viagra now available - order viagra cialis online

Névtelen írta...

buy propecia propecia kaufen - can you buy propecia in uk

Névtelen írta...

buy tramadol online buy tramadol online no rx - what does 100 mg tramadol look like

Névtelen írta...

atomoxetine online sun pharmaceuticals strattera generic - what does strattera cost

Névtelen írta...

where to buy cialis online no prescription buy viagra cialis online canada - cialis daily vs viagra

Névtelen írta...

retin-a online retin a tretinoin gel 05 - where to buy retin a cream in usa

Névtelen írta...

tramadol online tramadol withdrawal xanax - buy cheap tramadol online

Névtelen írta...

propecia mg buy propecia online cheap - generic propecia by cipla

Névtelen írta...

order tramadol tramadol withdrawal how long - tramadol hcl 50 mg get you high

Névtelen írta...

buy tramadol medication tramadol 50mg biogaran - buy tramadol online worldwide

Névtelen írta...

generic strattera strattera drug add - cost of strattera 80 mg

Névtelen írta...

order atomoxetine strattera side effects irritability - strattera the same as adderall

Névtelen írta...

tramadol online tramadol addiction treatment program - buy tramadol cheap online no prescription

Névtelen írta...

buy tramadol cod fedex tramadol 50 mg capsules - 50mg tramadol lot

Névtelen írta...

propecia finasteride generic propecia 5mg - generic medicine propecia

Névtelen írta...

buy tramadol 100mg tramadol vs norco - buy tramadol online co.usa

Névtelen írta...

purchase cialis сиалис побочные эффекты - cialis 20 mg buy online uk

Névtelen írta...

buy retin-a online retin-a neck - retin a cream 2

Névtelen írta...

buy tramadol cheap tramadol vs norco - buy ultram tramadol online

Névtelen írta...

propecia hair loss propecia kopen - propecia 5mg reviews

Névtelen írta...

buy tramadol online generic name of tramadol - tramadol overdose treat

Névtelen írta...

cialis online cialis coupon free - generic cialis reviews

Névtelen írta...

discount propecia buy generic propecia online uk - order propecia online canada

Névtelen írta...

buy retin-a retin a cream price - retin a cream good or bad

Névtelen írta...

buy strattera strattera headaches - will there generic strattera

Névtelen írta...

tramadol 50mg tramadol addiction emedicine - buy cheap tramadol online

Névtelen írta...

buy tramadol online cod overnight tramadol no prescription needed - tramadol 100 mg sustained release

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol hcl drug - tramadol dosage recommendations

Névtelen írta...

buy tramadol with mastercard can you order tramadol online - tramadol 50 mg for humans

Névtelen írta...

tramadol 50 mg tramadol 100 mg overdose - buy tramadol hydrochloride online

Névtelen írta...

buy tramadol without a script buy tramadol online with visa - best site buy tramadol

Névtelen írta...

tramadol without prescription tramadol in dogs - tramadol overdose lethal

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol sr 100 mg side effects - tramadol 100mg dogs

Névtelen írta...

buy strattera strattera 25 mg - strattera weight loss stories

Névtelen írta...

buy tramadol 100mg tramadol dosage medication - tramadol 100mg sr

Névtelen írta...

generic propecia propecia quotes - propecia hair loss reviews

Névtelen írta...

buy tramadol buy tramadol without rx - tramadol online with mastercard

Névtelen írta...

propecia price propecia cost yahoo - buy propecia dubai

Névtelen írta...

buy retin-a online retin-a micro gel neutrogena - buy retin a 0.1

Névtelen írta...

tramadol 50mg tramadol hcl xl - order tramadol online mastercard

Névtelen írta...

tramadol 50 tramadol hcl 50 mg recreational use - tramadol 50mg dosage dogs

Névtelen írta...

tramadol online buy tramadol online echeck - tramadol 200mg er high

Névtelen írta...

buy tramadol overnight tramadol withdrawal symptoms dizziness - tramadol hcl can it get you high

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol apap 37.5mg dosage - buy cheap tramadol overnight

Névtelen írta...

buy retin a without a prescription retin a cream 0.025 usa - retin a+wrinkles+treatment

Névtelen írta...

buy tramadol order ultram online cheap - buy tramadol using mastercard

Névtelen írta...

buy retin-a retin a micro directions - retin a reviews stretch marks

Névtelen írta...

tramadol online can buy tramadol online legally - tramadol hcl recommended dosage

Névtelen írta...

buy tramadol overnight cod tramadol 50 mg back pain - buy tramadol cod overnight delivery

Névtelen írta...

buy tramadol buy tramadol online cod - what is a normal dosage of tramadol for dogs

Névtelen írta...

buy retin-a online retin a cream for acne reviews - retin a cream usa boots

Névtelen írta...

discount propecia side effects of using propecia - propecia side effects for women

Névtelen írta...

cheap strattera strattera adhd medication adults - strattera atomoxetine hci 40 mg

Névtelen írta...

buy tramadol cod online order tramadol online cheap - tramadol hydrochloride sr 100mg

Névtelen írta...

order strattera strattera reviews weight loss - generic strattera 40 mg pills

Névtelen írta...

buy tramadol online buy tramadol with visa - tramadol addiction more drug_side_effects

Névtelen írta...

tramadol 50mg tramadol same high as vicodin - tramadol dosage renal failure

Névtelen írta...

tramadol online no prescription tramadol 50 mg and tylenol - order tramadol legally

Névtelen írta...

propecia online when does generic propecia come out - good place buy propecia

Névtelen írta...

buy tramadol order tramadol-visa - buy tramadol cheap no prescription

Névtelen írta...

buy tramadol cod overnight buy tramadol online utah - tramadol not working

Névtelen írta...

buy tramadol without a script tramadol 50mg norsk - order tramadol overnight mastercard

Névtelen írta...

tramadol 50mg can you buy tramadol over counter - ultram tramadol for depression

Névtelen írta...

tramadol 50 mg tramadol for dogs how long does it take to work - tramadol 50mg for pets

Névtelen írta...

tramadol 50 mg tramadol 50 mg strength - cope tramadol addiction

Névtelen írta...

tramadol online tramadol addiction after 1 week - tramadol hcl 50 mg dogs

Névtelen írta...

order viagra online buy viagra melbourne - viagra use

Névtelen írta...

tramadol no rx tramadol hcl mechanism of action - tramadol hcl 225 mg

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol high yahoo answers - tramadol online coupons

Névtelen írta...

viagra online without prescription buy viagra doha - buy viagra online us paypal

Névtelen írta...

buy tramadol ultram online pharmacy - tramadol take get high

Névtelen írta...

buy generic cialis cialis canada - where to order cialis online safe

Névtelen írta...

buy tramadol online can i buy tramadol over the counter - can you buy tramadol over the counter in spain

Névtelen írta...

cheap viagra buy viagra online us paypal - dosage viagra should take

Névtelen írta...

cheap viagra viagra online men - viagra online for women

Névtelen írta...

buy cialis cialis with dapoxetine reviews - where can i buy cialis brand name

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol 325 mg dosage - buy tramadol online in europe

Névtelen írta...

buy viagra order viagra online. fast delivery - effects of viagra for women

Névtelen írta...

buy viagra online online viagra canadian pharmacy online - buy generic viagra 50mg

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol prescribing information - buy tramadol for cheap

Névtelen írta...

cheap viagra purchase viagra in the us - viagra online us pharmacy

Névtelen írta...

tadalafil 20mg generic cialis vs cialis - buy cialis online

Névtelen írta...

cheap generic cialis cialis противопоказания - should you buy cialis online

Névtelen írta...

tadalafil online buy cheap cialis online no prescription - cialis online order canada

Névtelen írta...

cheap viagra generic viagra united states - viagra dosage altitude sickness

Névtelen írta...

generic cialis buy cialis brisbane - generic cialis forums

Névtelen írta...

cheap viagra online viagra for purchase - buy viagra online fast shipping

Névtelen írta...

cheap generic cialis buy cialis 20 mg online - ordering cialis online legal

Névtelen írta...

generic viagra viagra buy online us - is buying viagra online illegal

Névtelen írta...

buy tramadol good site buy tramadol - buy tramadol online no prescription canada

Névtelen írta...

viagra online without prescription purchase viagra prescription - buy genuine viagra us

Névtelen írta...

cialis professional cialis online no rx - how to buy cialis online from canada

Névtelen írta...

generic viagra buy generic viagra bangkok - viagra over the counter walgreens

Névtelen írta...

order viagra viagra online us paypal - buy 10 viagra pills

Névtelen írta...

generic viagra viagra 100mg directions - viagra dosage instructions

Névtelen írta...

buy cialis no prescription where can i buy cialis with paypal - cialis coupon 30 tablets free

Névtelen írta...

viagra online without prescription order viagra online without script - order generic viagra online us

Névtelen írta...

cheap viagra cheap viagra next day delivery - viagra use instructions

Névtelen írta...

buy cialis cialis online rx reviews - order cialis to canada

Névtelen írta...

generic viagra viagra online order us - buy viagra no prescription needed

Névtelen írta...

generic viagra buy generic viagra us - viagra online next day delivery us

Névtelen írta...

viagra online without prescription order viagra online overnight - buy generic viagra online overnight

Névtelen írta...

viagra price buy viagra online us - legal buy viagra online usa

Névtelen írta...

buy cialis 36 hour cialis online - buy cialis no prescription in us

Névtelen írta...

buy cialis generic cialis online in the usa - cialis 10mg daily

Névtelen írta...

carisoprodol soma how to order soma online - buy soma online cheap

Névtelen írta...

buy soma online buy aura soma usa - soma muscle relaxer and vicodin

Névtelen írta...

tadalafil 20mg buy cialis reviews - buy cialis online canada paypal

Névtelen írta...

buy soma online buy soma seeds - soma medication uses

Névtelen írta...

viagra online order viagra us - viagra online canadian

Névtelen írta...

viagra online viagra 30 day free trial - buy generic viagra online

Névtelen írta...

how to buy cialis cialis price at costco - cialis walmart

«Legrégebbiek ‹Régebbiek   1 – 200 / 340   Újabbak› Legújabbak»