Közkívánatra a perui ételekről- szubjektív gasztronómia

Aki engem ismer, az tudja rólam, hogy ha szeretek valamit/valakit, azt teljes odaadással teszem. Valahogy így voltam Peruban is, olyannyira szubjektív szemüveg alá kerültek az ételek, hogy magam sem tudom, valójában finomak-e..de azt hiszem, igen..
Az első dolog, amit rögtön leírok, mert az emberek nagy részét ez érdekli..:-))
Megettük-e a tradicionális perui ételt, a sült tengerimalacot?
A válaszom: nem. Gusztustalanul néz ki az egészben megsütött kis rágcsáló, égnek meredő négy sült lábacskájával és apró fejével..Számtalan változatban készítik, de..nem..nem csúszott le.
Aztán esznek itt még alpakkát is, emezt pedig etettem, cirógattam, beleburkolóztam a szőréből készült ruhákba, fotóztam..valahogy emiatt megkóstolni sem akartam.
Az ízvilág enyhén fűszeres, szerintem elég közel áll a mi ízlésünkhöz.
Van itt finom Titikaka-tavi pisztráng, ez is tradicionális ételféleség, és nagyon finom, nem is néz ki gusztustalanul. Számtalan változatban készül.
Cheviche-ez egy pácolt nyers halétel-féleség, ez is fincsi.
Mivel ez a krumpli és a kukorica őshazája, számtalan változatban fellelhető e két féle eledel, és nagyon, nagyon finomak. A kedvencem a főtt kukorica (aminek kb.háromszor akkora szemei vannak, mint a hazainak), ezt friss juhsajttal adják, néhol salátával.
Aztán indiánmódra természetesen a babfélék, ezekből is rengeteg van, saláták, levesek, pürék.
Inka eledel a quinoa, van, aki szereti, de nekem kissé vad az íze..Egészséges, ezért a gyerekeimbe tömöm bőszen, jómagam inkább kihagyom.
Finom ital a pisco, a helyi pálinka, elég erős, különösen kokacukor vagy kokalevél után kellemesen bódult tőle az ember:-)). (Ez csak vicc volt)
Érdekes ital az inkák szent itala a chicha, amely egyfajta kukoricasör, és lilás-vöröses színű. Ebből a kukoricafajtából készül egy édes pudingféle is, az állaga leginkább a sűrű kínai levesére emlékeztet, érdekes, édes ízű, azok közé az ételek közé tartozik, amelyek kizárólag Peruban finomak:-)
Aztán rengeteg finom péksütijük van még, kézi készítésű, egyik-másik kemencében sütött- elfeledett ízek kelnek életre általuk.
Annáék imádták a manát, ami egyfajta puffasztott kukorica, óóóóriási pufiszemeket kell elképzelni..Nénik árulják utcakövön ülve, hatalmas zsákokból.
Ízes a sült bárány, amit az asszonyok a batyujukból tépve kínálnak- nem túl bizalomgerjesztően néz ki, de az íze kárpótol..
És persze a rengeteg déligyümölcs, finom, lédús, ezekből frissen facsarják az üdítő leveket.
Titikaka-tavi étel a nád rostos szára.
Ami engem megfogott itt, az a hitelesség, újra..Nincsenek "pancsolt" ízek, E-formulák, ízfokozók. A szabadon tartott állatok húsának az íze (bár nem vagyok egy nagy húsevő) teljesen más a mi agyonantibiotikumozott, hormonkezelt állatainkétól. A friss, zsíros tej íze, a kézi dagasztású kenyéré..ezeket a mi nagy civilizációnkban valahogyan elfeledtük..
Mint ahogyan az evés élvezetét is, mert ahogy kezdünk leszokni az evés rítusáról, úgy kezdjük megszokni az uniformizált ízeket is, a gyorséttermeket. Talán ezért csupaszítottuk mára az evést vegetatív funkcióvá- pedig régen ennek is szakrális és közösségi ereje volt...Olvassatok bele Hamvas Bélának A bor filozófiájába..
Megpróbálok előkotorni néhány étel-képet, ha vannak..